Az új sportcsarnok építésére felhasználható 240 millió forintos kormányzati támogatásról írt alá megállapodást Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár és Nagy István, Mosonmagyaróvár polgármestere, a térség országgyűlési képviselője.

A mosonmagyaróvári közös sajtótájékoztatón elhangzott: a beruházás nagyobb részét, mintegy 800 millió forintot a társasági adókból fedezik, amíg az önrész külön soron szerepel a 2014-es központi költségvetésben.

A tervek szerint a létesítményben összesen 1213 ülőhely lesz, a csarnok a kézi-, röp-, kosárlabda, illetve a teremfoci – futsal – igényeit maradéktalanul kielégíti, a kisebb pályákból – tenisz, asztalitenisz – több is elhelyezhető a teremben. Nagy István elmondta, a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárás az aláírást követően azonnal indul, egy hónapon belül pedig kezdődhet az építkezés. Az a cél, hogy a szeptemberben induló szezonra birtokba vehessék az új csarnokot a sportolók és sportolni vágyók.

Simicskó István arra emlékeztetett, hogy a kormány felismerte a sportban rejlő – egészségügyi és gazdasági – lehetőségeket, ezért válhatott húzóágazattá úgy a régióban, mint az egész országban. Elmondta, a kormányzati sportpolitika első lépéseinek egyike volt az öt látvány-csapatsport adókedvezmény-rendszerének bevezetése, ami mára egyértelmű és kézzel fogható eredményeket jelent a csapatsportágak fejlődésében.

Az államtitkár szólt arról is, hogy nemcsak a 2013. év, hanem az elmúlt 23 év egyik legnagyobb eredménye volt a 16 kiemelt olimpiai sportág közvetlen pénzügyi támogatásának megteremtése, hiszen hosszú távon olyan sportágak számolhatnak biztos forrásokkal, amelyek a létbizonytalanság szélére sodródtak a 2010-es kormányváltás előtt. Ezen túlmenően a jelenlegi kurzus a tömegsport népszerűsítésébe és komoly infrastrukturális fejlesztésekbe kezdett. "Multifunkcionális sportkomlexumokat, uszodákat, pályákat, csarnokokat, tornatermeket, jégpályákat, szabadidő központokat építettünk és építünk most is.

Ezzel nem csak az adott térség versenysportját és a szabadidősport feltételeit javítjuk és tesszük biztonságossá, hanem a legkülönbözőbb kulturális és közösségi rendezvényeknek adunk teret. Tornatermekre és uszodákra 3-3 milliárd forintot fordítunk idén, minden járásközpontban tanuszodát építünk, hiszen a mindennapos iskolai testnevelésórákon részt vevő diákok száma már meghaladta a 606.000 főt és minden tanévben nőni fog." – fogalmazott a politikus.

Simicskó István elmondta, komoly eredmény, hogy az elmúlt négy év során mintegy ezer településen, tehát majdnem minden harmadik magyar lakóhelyen megvalósult valamilyen sportberuházás. Győr-Moson-Sopron megyében idén már a második alkalommal jelent be a kormány nagyívű sportlétesítmény-fejlesztést: a mosonmagyaróvári csarnok mellett még az idei évben megépülhet a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak is otthont adó, 5500 férőhelyes győri aréna.

(EMMI)