Immáron 14. alkalommal rendezik meg Tiszaújvárosban a Triatlon Nagyhetet, idén Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára fővédnökségével.
A július 7-15. között tartandó eseményen a triatlonra több mint 30 országból, közel 150 versenyzőt várnak. A nagyhét a magyar versenyzők számára komoly megmérettetést jelent a nemzetközi mezőnyben.
A versenyek mellett számos tömegsport és kulturális program is színesíti a rendezvényt, a tömegsport programokon az elmúlt évekhez hasonlóan 5-6000 résztvevőre számítanak a szervezők.
Az idei versenyt teljesen új rendben bonyolítják le, s ez az új úgynevezett „kieséses” rendszer az egész világon most mutatkozik be először. Ennek értelmében több csoportba osztják a sportolókat. Az esemény első napján, sprinttávon tartják meg a selejtezőket mindkét nemnél, ahonnan a legjobb 25-25 versenyző jut tovább, s méri össze tudását a vasárnapi döntőben.
A Triatlon Nagyhét záróeseménye a Triatlon Világkupa, melyet 2012-ben 16. alkalommal rendeznek meg.
(Sportért Felelős Államtitkárság)