Tíznél több sportág, a legkülönbözőbb harcművészeti stílusok versenyeit és látványos bemutatóit kínálja a MAX2014 első magyarországi Harcművész és Küzdősport Expo, amelyet május 24-én rendeznek meg a Syma-csarnokban. Az Expót beharangozó sajtótájékoztatón részt vett Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár is.

Az államtitkár mint az Expo fővédnöke elmondta, hogy az ilyen fajta rendezvénynek nincsenek komoly gyökerei, már csak ezért is támogatásra érdemes. Simicskó István elárulta, hogy az eseményt - amelyet a szervezők sorozatindítónak szánnak, ezután évente szeretnék megtartani - a sportállamtitkárság 4 millió forinttal segíti.

A keddi sajtótájékoztatón S. Kovács Ádám, világjátékok-győztes karatés főszervezőként elmondta, hogy több mint félezer versenyzőre számítanak és már hivatalosan is regisztrált az eseményre Szlovákia, Románia, Ukrajna és Svédország. Hangsúlyozta, hogy ez Expo célja az egészséges életmód hirdetése és a harcművészetek értékeinek bemutatása mellett egy új platform megteremtése, ahol a küzdősport világának összes szereplője, sportolók, rajongók, edzők, sportszergyártók egy helyen találkozhatnak.

Deutsch Tamás, az MTK elnöke úgy fogalmazott, gyakorlatilag a kék-fehér klub hagyományait folytatják azzal, hogy szintén támogatják, anyagilag is, az első ilyen hazai rendezvényt. Emlékeztetett rá, hogy az MTK legendás elnöke, Brüll Alfréd egyik alapítója is volt a nemzetközi amatőr birkózó szövetségnek.

Az Expo keretében számos, a küzdősportokhoz kapcsolódó kiállítás és vásár is várja az érdeklődőket és különböző nyílt edzéseket, szemináriumokat is kínálnak a kilátogatóknak.

(MTI)