"A vívás olyan sport, amely megtanít tisztelni az ellenfelet" - mondta a köztársasági elnök a DHSE-PMD sportegyesület új vívótermének szombati avatásán.
A kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző államfő szerint, ha Magyarországon egy város vívótermet avat, azt jelenti: hisz abban, hogy a vívás fontos; hogy a város sportja, kultúrája épp olyan jelentős, mint az energiaellátás, vagy az ivóvíz biztosítása.
Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte: a debreceni vívószakosztályban is létrejöhet olyan közösség, ahonnan olimpiai bajnokok, köztársasági elnökök, vagy - utalva az avatáson jelen lévő Kamuti Jenő világbajnok tőrözőre, a Magyar Fair Play Bizottság elnökére - fair play bizottsági elnökök kerülhetnek majd ki. Az olimpiai bronzérmes, többszörös paralimpiai bajnok Szekeres elmondta: egykor, amikor a Dózsánál vívott, Kőrösi László - a debreceni vívók felkészülését most mesteredzőként támogató sportszakmeber - is ott edzősködött.
A jelenleg közel százfős sportegyesületben egyébként további nyolc tréner segíti a Debreceni Honvéd Sportegyesület Vívó Szakosztályának versenyzőit, akik között 6 évestől a 60 évesig mindenféle korosztály megtalálható. A kisiskolások az úgynevezett vívó-oviban ismerkedhetnek meg a sportág alapjaival, de általános iskolások is kilátogatnak az edzésekre, így a testnevelés órák keretein belül a gyerekek ízelítőt kaphatnak a sportágból.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere az ünnepségen arról beszélt, hogy a helyi vívóklub, amely Magyarország egyik legrégebbi vívóklubja - egy megszűnt iskola tornatermét kapta meg. Ezt alakították át és bővítették most ki egy új teremmel.
A fejlesztés a kormány döntése alapján, az Új Széchenyi Terv mintegy 30 millió forintos támogatásával valósult meg. A kibővített vívóterem szombattól akadálymentesített öltözőkkel, új fürdőrészlegekkel is várja a sportolni vágyókat.
Pajna Zoltán az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke jelezte, hogy az uniós és a hazai társfinanszírozás mellett az önrészt a klub teremtette elő a beruházáshoz.
A vívóterem átadásakor Schmitt Pál egy több mint 100 éves, toledói acélpengés tiszti vívókardot, Kósa Lajos pedig egy huszárkardélezőt adott át Dezső Zsigmondnak, az egyesület elnökének és Serra György szakosztály-igazgatónak.
(NEFMI Sportért Felelős Államtitkárság)