Czene Attila sportpolitikáért felelős államtitkár megnyitja az európai olimpiai bizottságok szervezetének (EOC) konferenciáját csütörtökön, Budapesten.
Az államtitkár üdvözölte a résztevőket és örömének adott hangot, hogy Budapest egy újabb fontos sporttal kapcsolatos rendezvénynek adhat helyszínt. Czene Attila köszöntőjében hangsúlyozta az állam szerepét és felelősségét a sport területén és kiemelte, hogy a jelenlegi találkozó azért különösen fontos, mivel a londoni olimpiáig hátralévő három hónapban ez az utolsó hasonló európai találkozó.
Patrick Hickey az európai olimpiai bizottságok szervezetének elnöke köszönetet mondott a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) a konferencia megszervezéséért és kiemelte annak jelentőségét, hogy idén az európai kontinens adhat otthont az olimpiai játékoknak.
Borkai Zsolt a MOB elnöke elmondta, az elmúlt időszakban a hazai olimpiai bizottságnak sikerült a magyar sport irányítását és felügyeletét átvenni és ezt a feladatot az államtitkársággal együttműködve ellátni. Mint mondta, erre azért volt szükség mivel a korábbi rendszer bürokratikus és költséges volt.
Az elnök üdvözölte, hogy Magyarország Alaptörvényének XX. cikke lefekteti, hazánkban mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez és ehhez a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával járul hozzá az ország.
Háttér
Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 33. szakmai konferenciájának házigazdája a Magyar Olimpiai Bizottság 2012. április 26-28. között Budapesten, amely rendezvényen a 49 európai tagállam delegáltjai, vezetői, az olimpiai szervezőbizottságok, a NOB és az EOC vezetői, képviselői, valamint nemzetközi társ- és sportszervezetek vesznek részt.
Sportdiplomáciai sikernek tekinthető, hogy megvalósul Magyarországon az EOC szakmai konferenciája 3 hónappal a londoni olimpia előtt.
A LOCOG (Londoni Szervezőbizottság) utoljára egyeztet az olimpia előtt a 49 európai tagország vezetőivel. Tulajdonképpen Budapesten zárulnak le a londoni olimpia előkészületei.
(kormany.hu; MOB)