A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) 9,6 milliárd forintos állami támogatást kap 2020-ig sportágfejlesztésre - hangzott el azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen még a női párbajtőr WestEnd GP, illetve a tőr világkupaverseny volt a téma.

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár a hosszú távú fejlesztés pénzügyi hátterének bejelentése mellett elmondta azt is, hogy az MVSZ az első szakaszban, ez év júniusának végéig egymilliárd forintos állami támogatásban részesül mint a 16 kiemelt sportág egyike.

"Soha ilyen kiszámíthatóság nem volt, soha ilyen alapok nem álltak rendelkezésre - szögezte le az államtitkár. - Cserébe eredményeket várunk. Elsősorban azt, hogy az utánpótlásbázis bővüljön, a vívás népszerűbbé váljon" - tette hozzá.

A hétvégi párbajtőr Grand Prix-vel, illetve a jövő péntektől vasárnapig sorra kerülő tőr vk-val kapcsolatban többek között egy újításról számoltak be a szervezők: az egyéni verseny négyes döntőjét mindkét alkalommal a WestEnd bevásárlóközpontban, a Millennium Udvarban bonyolítják le. A házigazda képviseletében Prosits Attila, valamint Csampa Zsolt, a szövetség elnöke egyformán azt hangsúlyozta, hogy a választással közelebb kívánják hozni a sportágat a nézőkhöz. A vasárnapi és a jövő szombati utolsó asszókat mobillelátóról és az emeletről lehet majd figyelemmel kísérni.

Az előcsatározások helyszíne mindkét versenyen az Angyalföldi Sportközpont lesz. A párbajtőr GP-n szombaton 10 órakor kezdődik a selejtező, majd vasárnap 8-tól a 64-es tábla asszói következnek, a négyes döntőre pedig 16.45-tól keül sor a bevásárlóközpontban.

A mintegy 150 fős mezőnyben itt lesz a világranglista első 32 helyezettje közül 28. Pástra lép többek között a címvédő és olimpiai bajnok ukrán Semjakina, a tavaly Budapesten világbajnok észt Beljajeva és a világranglista-vezető román Branza, valamint a teljes magyar élmezőny.

Az 2013-ban Eb-n és vb-n is bronzérmes, s a nemzetközi rangsorban jelenleg is harmadik Szász Emese kérdésre válaszolva úgy válaszolt: nem lenne elégedett egy harmadik hellyel.

"Az a cél, hogy szépen lassan lépegessek előre, hogy aztán majd Rióban is lehessen fényesíteni az érmet. Azon leszünk, hogy a közönség magyar versenyzőt is láthasson a négyes döntőben." - mondta.

Tőrben 7-én, pénteken lesz a selejtező 12 órától, aztán 8-án, szombaton a párbajtőréhez hasonló egyenes kieséses program zajlik, míg vasárnap kerül sor a csapatversenyre reggel 8-tól. A bronzcsata két együttese 13 órakor lép pástra, s a harmadik helyről döntő összecsapás után közvetlenül következik a döntő.

A nevezés a jövő heti versenyre még nem zárult le, de az már tudható, hogy a tőrözők mezőnye is bőven százas fölötti lesz, és a szakág legjobbjai - köztük az olaszok komplett csapattal - eljönnek Budapestre.

"Egyéniben érmet szeretnék. Vagy úgy, hogy én jövök a négyes döntőre, vagy úgy, hogy egy másik magyar vívót kísérek" - mondta Knapek Edina, akinek egyedüliként biztos a helye a hazai válogatottban, mivel az anyai örömök elé néző Mohamed Aida nem indul.

A magyar csapat számára - amint elhangzott - egyelőre az a cél, hogy a legjobb nyolc közé bekerüljön.

A sportágfejlesztési tervekkel kapcsolatban Csampa Zsolt elmondta, hogy hamarosan a vívóké - és az öttusázóké - lesz a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok és a tatai edzőtáborban is sajátjuknak tekinthetik majd az egyik csarnokot. Ehhez ugyanakkor hozzátette, hogy nemcsak a központi létesítményekben hajtanak majd végre fejlesztéseket, hanem más bázisokon is, így Hódmezővásárhelyen, Pécsen és a BHSE-nél.

(MTI)