Letették a Miskolci Atlétikai Centrum alapkövét csütörtökön a Miskolci Egyetem területén, az állami forrásból finanszírozott, 350 millió forintos beruházás kivitelezése a tervek szerint még az idén befejeződik.

Simicskó István ifjúságért és sportért felelős államtitkár az eseményen emlékeztetett rá, hogy a kormány a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen 16 kiemelt olimpiai sportágat támogat, a szakszövetségi elnökök pedig javaslatot tettek a 2020-ig tartó fejlesztésekre, s ezek között van a Miskolci Atlétikai Centrum is.

A politikus elmondta: 18 milliárd forintot fordít erre a célra a kormány. Hozzátette: az atlétika a kiemelt sportágak között is kiemelt, a legnagyobb mértékű támogatást kapja.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke arról beszélt, hogy Északkelet-Magyarország a magyar atlétika több mint 120 éves történelmében mindig is meghatározó volt.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

A diósgyőri stadion műanyag borítású pályája az elsők között készült el az országban, 1987-től a mai napig a férfi 200 méteres síkfutás csúcsa ide kötődik.

Kriza Ákos polgármester (Fidesz-KDNP) azt mondta, a beruházást az is indokolta, hogy hamarosan megkezdődik a diósgyőri futballstadion 4,5 milliárd forintba kerülő felújítása, ez pedig azzal is jár, hogy az ottani rekortánpálya megszűnik, ezért az atlétáknak máshol kell megfelelő helyet biztosítani.

(MTI)