Az idei év első felében 55 millió forintos állami támogatást kap a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ).

"Arra törekszünk, hogy a sport teljes spektrumát támogassuk, így nem csak a 16 kiemelt sportág jut komoly anyagi forráshoz" - mondta a hétfői sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára. Simicskó István kiemelte, kormányzati részről megvan a bizalom az MTSZ vezetői iránt, akik kiváló sportágfejlesztési programot tettek le az asztalra.

Bíró Marcell MTSZ-elnök azt hangsúlyozta, hogy ekkora támogatást korábban nem kapott a magyar triatlonsport, s ezzel lehetőség nyílik arra, hogy felvegyék a versenyt a sportág kiemelkedő nemzeteivel.

A sportvezető az MTI érdeklődésére elmondta, nagyrészt utánpótlásra költik a pénzt, hat centrumot kívánnak megerősíteni, illetve létrehozni, sporteszközöket vásárolnak, továbbá víz- és futó felületet biztosítanak a klubok, versenyzők számára. Hozzátette, ebben a sportban a külföldi versenyeztetés nagyon sokba kerül, így az összeg nagyjából 30 százalékát erre fordítják.

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára úgy fogalmazott: a triatlon többek között azért csodálatos sportág, mert alapsportokból, úszásból, kerékpározásból és futásból áll, így nem véletlen, hogy népszerű az amatőrök között is. Kiemelte, a MOB és az MTSZ között példaértékű a kapcsolat, s az olimpiai bizottság az idén 77 millió forintot ad a szövetségnek.

"Nem azt várom, hogy a riói olimpián már érmes triatlonosunk lesz, de nagy eredmény lenne, ha addigra megduplázódna a triatlonosok száma. Ennek köszönhetően Tokióban esetleg megszülethetne a sportág első magyar pontszerző helyezése, netán érme" - mondta Szabó Bence.

(MTI)