A gazdagréti futópálya-avató ünnepségen az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelegve rendeztek forradalmi futóversenyt szombaton. Az alapvetően óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló sportos megemlékezésen részt vett Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár is, aki a gyermekekkel teljesítette a rövid versenytávot.

Az államtitkár köszöntőjében elmondta, hogy az országot járva egyre több helyen ismerik el a sport fontosságát, a Kormány minden egyes gyermek vagy nyugdíjas sportolását támogatja és erre komoly összeget biztosít az éves költségvetésben.

fotó: Árvai KárolySimicskó István arra emlékeztette a fiatalokat, hogy a sport a játékos versengés mellett a becsületes helytállásra, a kitartásra sarkall. „Nagyon fontos, hogy már egészen kiskorotokban megtanuljátok, hogy az erős test edzett, ugyanakkor nagyvonalú és odaadó szívet kell, hogy magában hordozzon. Forradalmáraink, szabadságharcosaink emlékét aligha lehetne méltóképp ápolni, mint hogy minduntalan emlékeztetjük magunkat arra, hogy küzdeni akarásuk, szívük és becsületük nem ismert lehetetlent, érzéseik nem ismertek határokat.” – fogalmazott Simicskó István.

A sportpolitikus felhívta a gyermekek figyelmét arra, hogy a sport egyik legkiválóbb eszköze a jellem építésének. „Ahogyan 1956-ban a forradalmárok életében, úgy is ma is igaz, egy kisgyermek mindennapjait nézve: őszinte akaratunk, vágyaink falakba ütközhetnek ugyan, de megtanuljuk, hogy bármi történjék is, a nemes küzdelem útján továbbhaladva kell elsajátítanunk mindazt, ami az értelmes és szép élethez, önmagunk kiteljesedéséhez szükséges. Éppen ezért szeretném, hogy minél többen sportoljatok, aktívan játsszatok. A sport segít titeket abban, hogy olyan felnőttekké váljatok, akikre büszkék lehetünk.”

fotó: Árvai KárolyA versenyre közel kétszáz kisgyermek jött el a szüleivel, sok apróság futotta le egyedül a 700 méteres versenykört, de a felnőttek részére is indítottak önálló, versenyen kívüli futamot. A szünetben a Magyar Tartalékosok Szövetsége Katonai Hagyományőrző Tagozata 1956-os katonai bemutatót tartott igazi ágyúval, katonákkal, fegyverekkel, ágyú- és puskalövéssel. A kipirult arcok, csillogó szempárok, és a vidám gyermekmosoly hűen árulkodtak arról, hogy a kicsikhez is közel lehet hozni a sportot, játékos formában könnyű velük megszerettetni a testmozgást.

(EMMI)