A legeredményesebb fővárosi diáksportolókat köszöntötték és jutalmazták szerdán a Budapesti Diáksport Szövetség (BDSZ) 2012/13-as tanévzáró-díjátadó ünnepségén.

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy egy ország aranytartaléka mindig a fiatalokban van, s különösen érvényes ez azokra, akik a tanulás mellett még magas szinten sportolnak is. Figyelmeztetett viszont arra, hogy bár ezek az ifjú sportolók jó úton indultak el az életben, értékes ember válhat belőlük, ugyanakkor nagy a felelősségük abban, hogy a jövőben miként bánnak tehetségükkel.

Az ünnepségen elismerésben részesültek azok az általános és középiskolás budapesti diáksportolók, akik első helyezést értek el a 2012/13-as tanév országos diákolimpiai versenyein. Összesen 23 egyéni sportoló és 13 csapat tagjai, továbbá felkészítő tanáraik vehettek át díjakat, amelyeket Simicskó István, Balogh Gábor, Varga András, valamint Nébald György, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke nyújtott át nekik.

(MTI)