A 8586 méter magas Kancsendzönga meghódítását tűzte ki célul a „Magyarok a világ nyolcezresein” elnevezésű expedíciósorozat csapata (Kollár Lajos, Erőss Zsolt, Kiss Péter és Jaroslav Dudka), amely szerdán indul útnak Budapestről.

Óriási próbatétel, kihívás és pozitív üzenet az otthon maradóknak a „Magyarok a világ nyolcezresein” legújabb vállalása - hangsúlyozta Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár kedden, a sajtó képviselőinek rendezett tájékoztatón Budapesten. Simicskó István hozzátette, hogy fontos támogatni azokat a bátor embereket, akik másoknak példát mutatva fedezik fel a világot és szereznek új ismereteket.

A csapat tagjai Kőrősi Csoma Sándor emlékét is felidézik, hiszen útjukon felkeresik és megkoszorúzzák a nyelvtudós Dardzsilingben lévő sírját – mondta az államtitkár, jelezve, hogy az általa vezetett Államtitkárság 4 millió forint támogatást nyújt az expedíciónak. A világ harmadik legmagasabb hegycsúcsának meghódítására készülő magyar csoport a tervek szerint június elején tér haza Ázsiából.

Az expedíció sorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el az Everest 2002-es sikeres meghódítása után azzal a céllal, hogy a világ 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára magyar hegymászók is feljussanak. A 14 nyolcezres csúcs közül eddig 11-et hódítottak meg magyarok. A Kancsendzönga mellett még az Annapurna és a K2 van hátra.

A Kancsendzönga első, 1955. május 25-i meghódítása George Band és Joe Brown nevéhez fűződik. A csúcsot szentként tisztelő helyi lakosság vallását tiszteletben tartva a brit expedíció tagjai megálltak néhány méterre a tényleges csúcstól. A legtöbb sikeres csúcshódító követi ezt a hagyományt.

(MTI)