A magyarokra mindig lehet számítani – üzente Czene Attila sportért felelős államtitkár Európának pénteken, amikor a Magyar Úszószövetség sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a visszalépő Antwerpen helyett Magyarországon, Debrecenben kerülhet megrendezésre az idei úszó Európa Bajnokság május 21-27. között.
Czene Attila köszönetet mondott Magyarország nevében hogy ismét hazánkban kerülhet megrendezésre az úszó Eb, és a magyar kormány, valamint a sportért felelős államtitkárság nevében támogatásáról biztosította a szervezőket. A rendezvényhez nyújtott anyagi hozzájárulás a kormány részéről 90 millió forint – jelentette be a politikus.
Kósa Lajos Debrecen polgármestere köszönetet mondott sportért felelős államtitkárságnak a támogatásért. Mint mondta, a korábbi rövidpályás Eb-rendezéseknek köszönhetően a városnak és a szervezőknek minden tapasztalata megvan a sikeres lebonyolításhoz.
Nory Kruchtent az Európai Úszó Szövetség (LEN) elnöke köszönetet mondott a magyar illetékeseknek, hogy a kialakult helyzetben gyorsan tudtak lépni és átvették a szervezés feladatát. Kiemelte, a korábbi magyarországi úszó-események kapcsán hazánkkal szemben olyan bizalom alakult ki az európai szövetségben, hogy biztosak benne, újfent sikeres Európa Bajnokságra kerül sor Magyarországon, Debrecenben.
A sajtótájékoztató zárásaként a felek aláírták a rendezésről szóló szerződést.
(kormany.hu)