Olyan otthont, közös magyar hazát szeretnénk felépíteni, ahol kíméletlen létharc helyett tisztességes, becsületes verseny folyik, amely nem csak a gazdaságból, hanem az emberekből a legjobbat hozza ki – mondta Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az 50 éves Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola jubileumi ünnepségén, pénteken Lentiben.

Doncsev András beszédében – Alexis de Tocqueville francia történészt idézve – kiemelte: a legnagyobb minket fenyegető veszély, ha az emberek igazából már nem is kívánnak szabadok lenni, már nem is kérdeznek, ám annál könnyebb lélekkel adnak együgyű válaszokat, nem is érdekli őket az Igazság, nem tudnak és akarnak a Jó és a Rossz között különbséget tenni, és önmagunk sem kívánnak jóvá válni. Az ilyen szellemi rabság ellen, a beletörődés láncai ellen a politikusok nem vagy csak igen korlátozottan tudunk fellépni. Ez leginkább a fiatalokon múlik, akiknek az a feladata, hogy felrázzák az apátiába süllyedő, érdektelenségbe merülő, fásultságba burkolózó társaikat!

A lenti Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola ötven éve, 1963-ban vált önálló intézménnyé, Gönczi Ferenc néprajztudós nevét pedig 1985-ben vette fel, jelezve ezzel, hogy helyi kötődésű és egyben a hetési-göcseji emberek hagyománytiszteletére épít.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma)