A nemzetiségek jogait biztosító törvény és az országgyűlés képviselet csak akkor igazán érték, ha olyan többségi társadalom áll mögötte, amelyikben származástól függetlenül mindig otthonra és megbecsültségre lel - mondta Doncsev András vasárnap Budapesten, a Nemzetiségi Gálán.


A nemzetiségek jogait biztosító törvény és az országgyűlés képviselet csak akkor igazán érték, ha olyan többségi társadalom áll mögötte, amelyikben származástól függetlenül minden nemzetiség, amelyik szereti és tiszteli a hazáját, a helyet ahol az életét szándékozik kibontakoztatni, és kemény, áldozatos munkával kíván boldogulni, mindig otthonra és megbecsültségre lel. Meggyőződésem, hogy Magyarország ilyen hely. Mert mi valamennyien tudjuk, hogy ebben az országban addig nem jó egyikünknek sem élni, míg mindannyiunknak nem lesz jó – fejtette ki köszöntő beszédében az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Az államtitkár emlékeztetett: a legfrissebb népszámlálási adatok szerint jelentősen nőtt a magukat valamilyen nemzetiséghez tartozónak vallók száma, ami azt jelenti, hogy hazánk jó úton jár, hiszen csak egy erős kultúrával, szilárd öntudattal rendelkező közösség fogadja el és fogadja be a másik kultúrát; sértettséget, kitaszítottságot, lenézést csak a közös gyökereikről, nyelvükről és összetartozás tudatukról lemondó, önmagukban bizonytalan közösségek éreznek. „Mi a jövőben is olyan hazát szeretnénk, ahol az embereknek nem lemondaniuk kell a saját kultúrájukról, hanem büszkén felvállalni és másoknak is megmutatni” – tette hozzá.  „A szabadság szeretete ugyanis nem más, mint a másik ember, a többi ember, a többi közösség szeretete.”

A nemzetiségek képviselőinek, országos kulturális szervezeteknek, hazai és külföldi sajtónak, jelentős kulturális intézmények munkatársainak valamint a Magyarországra akkreditált diplomáciai testületek tagjainak szervezett gálán átadták a 2005-ben alapított „Pro Cultura Minoritatum Hungariae”, a magyarországi nemzetiségek kultúrájáért díjat a Magyarországon élő nemzetiségi közművelődési szakemberek, közösségek munkájának és kulturális tevékenységüknek elismeréséért.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma)