Doncsev András beszéde a felzárkóztatás-politikai konferencián
Budapest, 2014. február 27.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ha jól emlékszem, valamikor a nyolcvanas években, talán a mexikói futball világbajnokság előtt a kezembe került egy matricasorozat, mely a résztvevő országok jellegzetes figuráiként mutatta be a labdazsonglőröket. Így az olasz futballista a velencei lagúnában gondolázva dekázgatott, az argentin egy ló hátán ülve, lasszóval a kezében, a mexikói sombreróval a fején egy kaktuszliget előtt, a magyar pedig hegedűvel a kezében, cigányzenésznek öltöztetve egyensúlyozta a labdát.
Úgy tűnik, mi így voltunk, és meglehet, hogy így is vagyunk könnyen azonosíthatóak a világ számára. Nem véletlenül, hiszen a XIX. század végéig a külföldet járt magyar zenészek, a magyar kultúra külföldi követeinek túlnyomó része cigányzenekar volt.
Lehet persze tiltakozni a leegyszerűsítések, a közhelyek ellen – ahogy ezen az előbb felsorolt országok is, talán időnként több sikerrel szintén dolgoznak –, de van ennél sokkal fontosabb teendőnk: tenni azért, hogy a kultúránk és történelmünk minél több szeletét megőrizzük, és hazánk valamennyi színét és ízét megismerhesse a világ. Ennek pedig elengedhetetlen részét képezi az, hogy mi – a többség – hogyan bánunk a bennünket is képviselő nemzetiségeinkkel, hogyan élünk együtt a cigánysággal, mit teszünk a mélyszegénységbe kerülők felemeléséért.
Jól tudjuk, ha a nemzeti szolidaritás szövetét megbontjuk valahol, akkor törvényszerű, hogy az utolsó szálig felfeslik. Márpedig addig nem lesz jó itt egyikünknek sem élni, amíg mindannyiunknak nem lesz jó. Ha teret engedünk a leginkább kiszolgáltatottak – a szegények, a gyermekek, idősek, családok, betegek – kihasználásának, akkor hogyan is védhetnénk meg a határon túli magyarokat, hogyan is lehetne nemzeti egyetértés bármifajta nemzetstratégiai célban? Mert a nemzetet nem csupán szülőföldünk, származásunk, történelmünk és nyelvünk jellemzi, valódi összetartó erejét az együtt elképzelt jövő, az itt élők alapvető célok érdekében történő összefogása jelenti.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
1. Stratégiai környezet és paradigmaváltás
Ennek szellemében alakult meg 2010. május utolsó napjaiban a második Orbán-kabinet, és sok területen paradigmaváltással felérő új kormányzati szerkezetben és felfogásban kezdett munkához. Így például a rendszerváltoztatás óta nem volt rá példa, hogy a legelesettebbek felzárkózásának kérdését egy kormány ennyire egyértelműen és elkötelezetten vállalta volna fel.
A magyar kormányzás történetében először egy új államtitkárság vette a kezébe a mélyszegénységben élők, köztük a romák ügyét Balog Zoltán vezetésével – akkor még a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium berkein belül. A Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság már nevében is szakított a megelőző évtizedek „felzárkóztatás” alapú gondolkodásával: az egyirányú, az érintettek részéről passzivitást is elfogadó felfogást egy tényleges bevonásra és partnerségre, aktív közreműködésre alapozó, a jogok és jogosultságok mellett a kötelezettségekre és felelősségre is hangsúlyt helyező felfogás nyert teret.
A ciklus félidejében, Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterévé történt előrelépésével az államtitkárság is átkerült az EMMI-be.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a legkiválóbb példa a kormányzati ciklusokon átívelő nemzetstratégai gondolkodásra, hiszen itt kaptak helyet mindazok az ágazatok, a nagy ellátórendszerek, amelyeket lényegében véve érintetlenül hagyott a rendszerváltoztatás, amelyek átalakítása a legnagyobb erőfeszítéseket kívánta, és amelyeknél a leghosszabb távon térül meg a befektetés.
„Sehol, semmilyen körülmények között nem pótolhatja az intézmények értéke a vezetők gyógyíthatatlan gyengeségét” – jelentette ki Charles De Gaulle. „Ám ellenkezőleg is igaz: nincs lehetőség a sikerre, ha a tehetség nem talál eszközre, és nincsen rosszabb, mint az olyan intézmény, amelynek értéke tehetetlenségben enyészik el.”
2. Felzárkózásról alkotott felfogásunk, kormányzati elképzeléseink
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának a célja tehát olyan megoldások támogatása, amelyek a bölcsödétől egészen az egyetemig, illetve a piacképes szakmáig segítik a halmozottan hátrányos helyzetűek, köztük a roma fiatalok integrációját, számukra valódi esélyek teremtése az oktatásban, a munkához jutásban vagy éppen az egészségügyi szolgáltatások elérésében. Azon dolgozunk, hogy a jogvédő szervezetek magasztos elveit és a rögvalóságot, amelyből a kormánynak szakmai alapon ki kell indulnia, minél előbb szinkronba hozzuk.
3. Uniós szintre emelt ügy, példátlan elkötelezettség
EU-szintű kezdeményezések: Az előző kormányzati ciklusok – nem sok eredményt hozó – próbálkozásait követően a magyar elnökség időszakában, 2011 első félévében sikerült felhívni a figyelmet egy összehangolt, európai kitekintésű romaintegrációs stratégia szükségességére és azt képesek voltunk elfogadtatni is. S
zupranacionális célok: A nemzeti stratégiákból összeálló európai keretrendszer célkitűzéseként olyan átfogó programok elindítása volt a cél, amelyek egyszerre kezelik a foglalkoztatás, az oktatás, a lakhatás és az egészségügy területén jelentkező problémákat.
Diplomáciai sikerek: A törekvés teljes diplomáciai sikerrel járt, és az Európai Unió Tanácsa a magyar elnökség végén elfogadta az EU első, 2020-ig érvényes roma keretstratégiáját. A nemzeti stratégiák közül elsőnek 2011 novemberében a magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia készült el.
Mindez jelzi: Magyarország magához ragadta a kezdeményezést, s integrálni próbálta a nemzetközi kísérleteket. Célunk ma is, hogy megtartsuk ezen aktív szerepünket. Ennek jegyében 2013 végére már frissítettük, átdolgoztuk a nemzeti stratégiánkat. Az elméleti megalapozás mellett a gyakorlati megvalósításban is szeretnénk élen járni, s reményeink szerint ebben a mostani nemzetközi konferenciánknak is lesz szerepe.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy ilyen tudományos tanácskozás kiváló alkalom arra, hogy beszámoljunk egymásnak azokról a jó gyakorlatokról, amelyeket már sikerült megvalósítani, s együtt gondolkodva talán továbbfejleszthetjük, vagy újabb impulzusokat adjunk hasonló törekvések megvalósításához. A mai napon három szekcióban kezdődik el a munka.
4. Indikátorok, monitoring és fenntartható fejlődés
Indikátorok, monitoring és fenntartható fejlődés a témája a rövidesen kezdődő első workshopnak. A statisztika szükségessége: Pontos információkra, rendszerezett statisztikai adatokra van szükségünk a társadalmi problémák jellemzőiről, az intézkedések eredményeiről, hatásairól. Ezek segítségével lehetünk képesek megragadni a társadalom peremvidékét jellemző problémákat, azok pontos okait.
Korábbi mulasztások: A monitoring hiánya a korábbi kormányzati ciklusok talán legnagyobb fogyatékossága volt.
Az Állami Számvevőszék vizsgálata az 1996-2006 közötti időszakot vette górcső alá. Ekkor Magyarországon 120 milliárd forintot fordítottunk a roma ügyre, de amiről biztosan tudjuk, hogy célba érkezett, az mindössze 10 milliárd.
Ez az elképesztő adat arra inspirált, hogy Integrálásuk a programjainkba: a 2010-ben induló ciklusban a monitoringot, az ellenőrzést, az értékelést nagyon komolyan vegyük. Éppen ezért a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia intézkedési tervének programszintű nyomon követésére – a Stratégia végrehajtásáról szóló első teljes éves beszámoló elkészítésének idejére – önálló program-monitoring rendszert építettünk ki, amelyet immár az Európai Bizottság is ajánl, mint jó gyakorlatot. A kialakított rendszer célja: az intézkedési tervben foglaltak rendszeres, egységes szerkezetű, könnyen áttekinthető, a prioritásokat és végrehajtási kockázatokat tükröző nyomon követése.
5. Megkerülhetetlen szereplők: egyházak és karitatív szervezetek
Az ebéd utáni második szekcióban a társadalmi felzárkózásban, a problémák kezelésében évről évre nagyobb szerepet vállaló „megkerülhetetlen szereplőkről”, az egyházakról és a karitatív szervezetekről hallhatunk majd előadásokat. E szereplők jelentősége, hogy kiterjedtebb programjaikkal – az önkéntes és professzionális segítségnyújtás területén egyaránt – széles társadalmi csoportoknak biztosítják a méltatlan élethelyzetekből való kikerülés esélyét, gyors és az egyéni igényekhez igazodó beavatkozásaik révén.
Múlt, jelen és jövő: Mintegy újjáélesztve az egyházi hagyományokat és új lendületet adva a történelmi tapasztalatoknak 2011 óta az egyházak a korábbinál is fontosabb szerepet játszanak a felzárkózás-politika megvalósításában. Az egyházakban rejlő potenciál: Az egyházak számos esetben képesek a közösség erejével segíteni olyan területeken, ahova az intézményes, „hivatalos” segítségnyújtás eszközei nem érnek, érhetnek el, vagy nem eléggé hatékonyak.
KRSZH: A közoktatás rendszerében is felvállalt, felzárkózást segítő szerep mellett a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 2011-es létrejötte és az azóta folyamatosan bővülő szervezeti háttér komoly és tartós eredményekkel kecsegtető lépés a cigány értelmiség képzésében.
6. Az európai és nemzeti folyamatok összehangolása
Az európai és nemzeti folyamatok összehangolása a címe a késő délutáni harmadik szekció programjának.
Az együttműködés jelentősége: Az európai közös fellépés sokat segíthet, hiszen – miközben a felzárkózás és a romák ügyét nemzetpolitikai szempontból is meghatározó kérdésnek tekintjük – az európai együttműködés megsokszorozhatja az erőket, és ez hosszú távon a sikeres roma-politika záloga. Nem lehet kérdés, hogy évtizedeken át tartó, szisztematikus munkára van szükség, s eközben az EU tagállamaiban is sürgetni kell a nemzeti romaintegrációs stratégiák végrehajtásának számonkérését.
Az együttműködés nemzetközi horizontjai: Az Európai Unió a Roma Integráció Évtizede Program vagy az Európa Tanács kereteiben megvalósult együttműködésekben számos hasznos tapasztalat halmozódott fel az elmúlt években. Az országok kormányai és a civilek mellett több nemzetközi szervezet, mint például az EBESZ, a Világbank és az ENSZ is aktív szerepet játszik ezen a területen.
Összehangoltság és a párhuzamosságok elkerülése: Ez a szekció kiváló alkalmat ad arra, hogy gondolatokat cseréljünk olyan lehetőségekről, amelyek kihasználásával hatékonyabbak lehetnek a nemzetközi együttműködések, illetve a párhuzamosságok, duplikációk helyett ezen kooperációk éppen egymást erősítve, kiegészítve jelenhessenek meg.
Konferenciánk holnapi összegző szekciójában pedig reményeink szerinti magas színvonalú párbeszédünk végén eljutunk új konklúziókhoz. Az uniós együttműködéseket illetően pedig közelebb kerülünk azokhoz a lehetőségekhez, eszközökhöz, melynek nyomán a felzárkózás politika beilleszthető a szegénység elleni küzdelmet célzó szakpolitikai keretekbe. A nemzetközi együttműködéseket tekintve pedig elengedhetetlen, hogy megtaláljuk azok összehangolásának új, hatékony módjait.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Természetesen nem lehetünk maradéktalanul elégedettek: a társadalmi szegregáció és az előítéletek felszámolása területén bőven akad még teendőnk, ahogy az esélyteremtés kiteljesítése kapcsán is vár még ránk feladat. Hiszem ugyanakkor, hogy ez a konferencia is lehetőséget nyújt arra, hogy a romapolitikával kapcsolatos kérdéseinkre válaszokat kaphassunk. Ennek szellemében kívánok konferenciánk minden résztvevőjének megalapozott érveket, jó vitát, eredményes munkát!
Köszönöm, hogy meghallgattak!
(Parlamenti Államtitkárság)
