2013. június 13-án véget ért az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák időszaka, hétfőn pedig megkezdődnek a középszintű szóbeli érettségik.
Az árvíz miatt volt néhány vizsgázó, aki a mentési munkálatokban való részvétel, vagy az utazás lehetetlenné válása miatt nem tudott részt venni emelt szintű szóbeli vizsgáján. A kormányhivatalok a vizsgák átszervezésével az ő számukra is biztosították a szóbeli vizsga letételének lehetőségét.
A középszintű érettségik szóbeli vizsgái 2013. június 17. és június 28. közötti időszakban – a vizsgabizottságot működtető intézmények (középiskolák és kormányhivatalok) által meghatározott nap(ok)on – kerülnek lebonyolításra.
A szóbeli vizsgák az érettségi vizsgabizottságok előtt zajlanak. Ebben az időszakban 1.225 érettségiztető telephelyen, 3.525 vizsgabizottság előtt közel 330 ezer középszintű szóbeli vizsgára kerül sor.
A vizsgabizottságok működésének megyei és vizsganaponkénti eloszlását az alábbi táblázat mutatja be:
A vizsgabizottságok a középszintű szóbeli vizsgák után hirdetik ki a vizsgázók valamennyi érettségi vizsgaeredményét.
A vizsgabizottságok eredményhirdetése az alábbi táblázat szerint alakul az említett időszakban:
A vizsgázó, a kiskorú vizsgázó szülője a vizsgabizottság döntése ellen – az eredményhirdető értekezletet követő öt napon belül, kizárólag jogszabálysértésre való hivatkozással – fellebbezést/törvényességi kérelmet nyújthat be az iskolán keresztül a területileg illetékes kormányhivatalnak címezve.
(Emmi, Oktatási Hivatal)