Szeptembertől indul a mindennapos testnevelés a közoktatásban, a kormány döntött a felsőoktatási ösztöndíjak átcsoportosításáról is, így több diák nyerhet felvételt - hangzott el a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.

Giró-Szász András kormányszóvivő elmondta, a gyermekek egészségének megőrzése az egyik legfontosabb érték, az az egyének, a közösségek és az állam közös felelőssége. Ezért a kormány is kiemelt területként kezelte a lakosság egészségi állapotának javítását. Már fiatal korban jó irányban kell formálni a sporthoz és egészséghez való viszonyt - tette hozzá kormányszóvivő. A köznevelési törvény és az új Nemzeti Alaptanterv is tartalmazza a mindennapos testnevelés óra bevezetését, a kormány pedig múlt heti ülésén pontosította a program szabályait - jelentette be Giró-Szász András.

Giró-Szász András (Fotó: Árvai Károly)

Döntöttek a felsőoktatási keretszámok átcsoportosításáról is. Giró-Szász András emlékeztetett, a felsőoktatás strukturális átalakítása során az volt a kormány célja, hogy úgy kapjanak versenyképes tudást a hallgatók, hogy fenntartható maradjon az intézményrendszer is. Ez alapján három csoportot határoztak meg. A nemzetgazdasági igények alapján a legfontosabb természettudományos, műszaki és mérnökképzéseknél érhető el a legtöbb teljes állami ösztöndíj. Kiemelten kezelik a nemzeti kultúra szempontjából fontos szakokat is, mint például a bölcsész- és egyéb művészeti képzéseket. Giró-Szász András arról is beszélt, hogy azoknak a jogászoknak és közgazdászoknak, akik a diákhitel II. konstrukciót igénybe vették, és később az állami szférában helyezkednek el, az állam jóváírja a hitelt.

Az oktatásért felelős államtitkár a részletekről szólva elmondta: 2012. szeptember elsejétől felmenő rendszerben, kötelező érvénnyel fogják bevezetni a mindennapos testnevelést a közoktatásban. Idén az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon indul a program, 2013-tól a teljes alsó tagozat is csatlakozik.

A program a Nemzetközi Atlétikai Szövetség által gyermekek és fiatalok számára kifejlesztett módszertanon alapul. A bevezetésben részt vesz a Semmelweis Egyetem, a Diáksport Szövetség, valamint az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet is. A cél az, hogy a diákok frissebbek, egészségesebbek legyenek, így jobban megy majd nekik a tanulás és később a munka is - húzta alá az államtitkár.

Hoffman Rózsa (Fotó: Árvai Károly)

A felsőoktatási átalakításról szólva elmondta, mivel kevesebben jelentkeztek részösztöndíjas képzésekre, mint amekkora a keret, ezért bizonyos területeken a kormány döntött arról, hogy a részösztöndíjas helyeket teljes ösztöndíjakká alakítja. 2400 férőhely több lesz a műszaki, 950 az informatikai, 700 az agrár, 400 az egészségtudomány, 150 a sporttudományok területén, míg a külhoni magyar felsőoktatás 400 új férőhelyet kap - jelentette be Hoffman Rózsa. Hozzátette: összesen 39087 fő kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait szeptembertől, ez sokkal több, mint az ország Európai Unió felé tett vállalása.

Giró-Szász András aláhúzta: a kormány nem fordít kevesebb pénzt a felsőoktatásra, mint korábban.

(kormany.hu)