Az Új Nemzedék Jövőjéért ifjúságpolitikai program kiemelt prioritásként kezeli a gyakorlatorientált digitális tudást és ennek részeként az elektronikus választást. Hogy az internetes szavazás a jövőben minél szélesebb körben megvalósulhasson, Mihalovics Péter miniszteri biztos, együttműködési megállapodást kötött Nagy Dávid HÖOK-elnökkel és Horváth Dáviddal, a NetMiniszterelnök online verseny nyertesével, az internetezők választott képviselőjével.

Az Új Nemzedék Jövőjéért Program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, a HÖOK elnöke és a NetMiniszterelnök az elmúlt héten tartott szakmai találkozón közösen megerősítették, hogy az ifjúságpolitikai kérdésekben való együttműködés konkrét kezdeményezésekben is testet ölthet, a résztvevők által ismertetett szakmai elképzelések megegyeznek.

Az egyeztetésen elhangzott, hogy a papíralapú szavazások megtartása mellett, előremutató lenne minél szélesebb körben terjeszteni az elektronikus HÖK-választás lehetőségét. Példaértékűnek és továbbgondolásra is alkalmasnak tartották pl. a BME Villamosmérnöki Karán megtartott képviselőválasztást. Eddigi tapasztalatok alapján ez az újonnan meghonosított technika nagyban hozzájárulhat, hogy minél többen szavazzanak; azaz a demokráciában való aktív részvételre ösztönözhet, ami az egyik alapvető célja az Új Nemzedék Jövőjéért programnak.

Mihalovics Péter is egyetértett Horváth Dávid felvetésével, miszerint a digitális írástudatlanságot csökkenteni kell, és átgondolt tananyagra van szükség az oktatásban. Fontos, hogy gyakorlatorientált, használható készségeket sajátítsanak el a fiatalok, a hallgatók pedig olyan tudást kapjanak, amely biztosítani képes a digitális világ lehetőségeinek kihasználását, veszélyeinek feltérképezését. A szakpolitikai kérdésekben további egyeztetések körvonalazódtak a HÖOK és a NetMiniszterelnök, valamint Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár között is.

A miniszteri biztos számára fontos az együttműködés az olyan „alulról” szerveződő, ifjúsági képviseletekkel is, mint amilyen a HÖOK és a NetMiniszterelnök. A felek az egyeztetést a HÖOK éves vezetőképzőjén, 2011. április 8-án, Siófokon még folytatják.

(kormany.hu)