Első közszolgáltatásként nyerte el a Magyar Termék Nagydíjat az Oktatási Hivatal (OH) országos kompetenciamérése; az elismerést a közoktatási helyettes államtitkár nagyon komoly visszaigazolásnak tartja.

Gloviczki Zoltán csütörtökön sajtótájékoztatón hangsúlyozta: ma már alapvető elvárás egy tankönyv vagy az oktatás iránt, hogy kompetencia-alapú legyen. Ez az első olyan közszolgáltatás, amely termékként, piaci versenytársak között megmérve ilyen elismerést kapott - emelte ki. Rámutatott: a mérés - amelyet 2001-ben kezdte el kialakítani az OH - kormányoktól függetlenül folyamatosan fejlődő minőséget képvisel, és nagyon komoly nemzetközi érdeklődés övezi.

Pongrácz László, az OH képviseletében arról beszélt: a pályázat benyújtásával azt akarták demonstrálni, hogy az általuk nyújtott közszolgáltatások a legigényesebb piaci szolgáltatásokkal azonos színvonalúak.

Az országos kompetenciamérést minden évben három teljes évfolyamon - a 6., a 8. és a 10. osztályban - végzik el, mintegy 300 ezer tanulóra kiterjedően. Előnyének tartják, hogy nem a tantárgyi tudásra vonatkozik, hanem a munkaerőpiac számára is alapvetően fontos szövegértési és matematikai képességeket, készségeket mér fel. Ezáltal az eredmények és a mérés feladatai is könnyen értelmezhetők. A mérés objektív információkat ad a diákok, szüleik, a pedagógusok, az intézmények és a fenntartók, irányítók számára egyaránt - olvasható a kiosztott háttéranyagban.

A mérés szakmai költsége évente mintegy 320 millió forint, ami diákonként 1100 forintot jelent.

A Magyar Termék Nagydíj honlapján az olvasható, hogy Magyarország legtekintélyesebb, önkéntes tanúsítási rendszere idén tizenötödik alkalommal részesítette elismerésben azokat a hazánkban gyártott és forgalmazott termékeket és szolgáltatásokat, amelyek pályázataik alapján megfeleltek a szigorú követelményeknek. Ez a civil kezdeményezésű minőségtanúsítási rendszer ma az egyetlen, nem szakmaspecifikus elismerés, amelyre idén is a gazdaság egész területéről, nyilvános pályázat útján lehetett jelentkezni.

(MTI)