Az új közoktatási törvény koncepciójáról tanácskozott csütörtökön Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a tízezer lakosszám alatti települések polgármestereivel. A megbeszélésen részt vett Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár és Halász János a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára és több kistelepülés intézményének vezetője.

Az iskolaigazgatók üdvözölték a koncepció azon fejezetét, mely a falvak iskoláinak megtartását és újraindítását szorgalmazza. Többek között indítványozták, hogy szüntessék meg a működést nehezítő felesleges bürokratikus előírásokat.

Hoffmann Rózsa javasolta, hogy a vezetők számolják ki, hogy a normatív támogatási forma megszüntetése után mennyibe kerülne a településeknek oktatási intézményük fenntartása. Erre a kalkulációra az új közoktatási törvény elfogadását követően a költségvetés összeállításánál lesz szükség.

A polgármesterek kifejezetten elismerően szóltak a törvénykoncepció szellemiségéről, amely az iskolákat megtartandó értéknek tartja, és azt üzeni, éljenek bárhol az országban, az állam nem hagyja magukra a gyermekeket, a pedagógusokat. A tanárok megbecsülését rövidesen a pedagógus életpálya-modell törvény rögzíti.

Hoffmann Rózsa, arra kérte a települések első embereit, biztassák a tanárokat arra, hogy következetesen álljanak ki a rend, a társadalmat szervező alapvető erkölcsi normák mellett.

(Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Oktatásért Felelős Államtitkárság, kormany.hu)