Szükséges az egyeztetés folytatása a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és az oktatási tárca között – húzta alá Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a PDSZ elnökével, Mendrey Lászlóval tartott keddi sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár elmondta: az elmúlt napokban sokféle nyilatkozat megjelent a szakszervezetek részéről és úgy gondoltuk, hogy szükséges folytatni azt a konzultációt, amit mi, a magunk részéről megkezdettnek tartottunk. A pedagógus szakszervezetek ezzel nem voltak megelégedve, s erre hivatkozva demonstrációt hirdettek meg azzal az indoklással, hogy nem tartják elégségesnek az előzetes egyeztetést a készülő közoktatási törvényről és pedagógusi életpályamodellről – tájékoztatott Hoffmann Rózsa.

Éppen ezért fontosnak tartottuk tisztázni azt – folytatta -, hogy a magunk részéről az eddigi konzultációkat az egyeztetés megkezdett folyamatának tartjuk, és ígéretet tettünk arra, hogy folytatjuk, függetlenül a mai egyeztetésről.

fotó: Horváth Ernő

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: a mai beszélgetésen az elnök úrral megegyeztünk a konzultáció folytatásáról. A demonstráció indokoltsága a tárca szerint megkérdőjeleződött – fogalmazott az államtitkár, majd hozzátette: a Szakszervezet elnökével teljes egyetértésben vagyunk abban, hogy a legfontosabb cél az oktatás javítása, elsősorban a pedagógusok helyzetének megsegítésével, az életpályamodell bevezetésével és a közoktatási törvény életbe lépésével.

Mendrey László, a PDSZ elnöke kiemelte, szerinte az lenne az igazán hatékony, ha a demonstrációt szervező akciószövetség tagjai is részt vennének az egyeztetésen. Nagyon kedvező lépésnek tekintem a mai megbeszélést – folytatta -, hiszen számos álláspont közeledett egymáshoz. A vasárnapi demonstráció egyik hívószava, az egyeztetések hiánya, ezért célunk az, hogy a konzultáció folyamatossá váljon – mondta Mendrey László. Át kell tekinteni a kérdéses, esetleges vitás pontokat.

fotó: Horváth Ernő

Újságírói kérdésekre Hoffmann Rózsa elmondta: a pedagógusok munkaidejét szeretnék szabályozni, az iskolában benntöltött időn keresztül, nem pedig a megtartott órákon keresztül, így a gyermekek nem maradnának felügyelet nélkül. Ez nem jelenti szükségképpen a kötelező óraszám emelését, de jelentheti egy-egy pedagógus esetében, hogy több órát kell tartania, ugyanakkor ezáltal nem kell a helyettesítést külön elszámolni. Mindez - nyomatékosította az államtitkár - a mi javaslatunkban szervesen és elválaszthatatlanul összekapcsolódik a pedagógus életpályamodellel, amelyben szó van egy jelentős béremelésről és munkaidő szabályozásról is.

(kormany.hu)