Folytassák tanulmányaikat, hogy a magyarságot ismét a tudomány élvonalába emeljék – kérte Hoffmann Rózsa az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny OKTV) díjazottait, akik pénteken vehették át jutalmukat az oktatásért felelős államtitkártól.

Nincs szebb pillanat az oktatást irányító államtitkárnak, mint amikor a legkiválóbb fiatal diákokkal találkozhat: az OKTV nyertesei ilyenek – köszöntötte Hoffmann Rózsa a diákokat. Amint elmondta, 25.547 induló közül 980-an kerültek a döntőkbe és 111 diák ért el kategóriánként első-harmadik helyezést.

fotó: Horváth Ernő

Ennek a kiemelkedő teljesítménynek inspirálónak kell lennie, folytassák tanulmányaikat, hogy később a magyarságot ismét a tudomány élvonalába emelhessék – fogalmazott az államtitkár, és a munka, a kutatás, a megkezdett szellemi kaland folytatását kívánta a győzteseknek.

Hoffmann Rózsa kiemelte, hála és köszönet illeti a felkészítő tanárokat és az áldozatkész szülőket is, hiszen ők az igazi országépítők, akik a jövő generációit nevelik. Hozzátette: Magyarország áll, él és gyarapszik, ami óriási eredmény abban a helyzetben, amelyben a világ jelenleg küszködik. Ezért akármilyen nehézségekkel kell is szembenéznie a diákoknak a jövőben, fontos hogy ne feledjék, mindazt a tudást, amit kaptak ennek a közösségnek köszönhetik, így ha külföldre is mennek gyarapítani tapasztalataikat, térjenek vissza, mert ez a hazájuk és csak itt tudnak majd igazán kibontakozni.

fotó: Horváth Ernő

Az ünnepség keretében az államtitkár átadta a 2011/12-es OKTV győzteseinek elismeréseit.

(kormany.hu)