A napokban nagy veszteség érte a magyar pedagógiát: hosszadalmas betegség után elhunyt Zsolnai József professzor emeritus, a veszprémi székhelyű Pannon Egyetem Nyelvtudományi Doktori Iskola Neveléstudományi Programjának vezetője.
Hatalmas életpályát futott be: a Szeged melléki tanyavilágból indulva nemzetközi elismertséget ért el akadémiai doktorként. Életművét nem lehet röviden összefoglalni, csak két fontos állomást emelnénk ki. Az egyik a törökbálinti értékelvű iskola megalapítása és szakmai vezetése 1986-tól 1999-ig. Ennek bázisán hozta létre az „Értékközvetítő és Képességfejlesztő Programmal” működő iskolák hálózatát, melyek azóta is, évente megrendezett országos konferenciájukon cserélik ki tapasztalataikat. Eme programba a határokon túlról számos felvidéki, erdélyi és vajdasági iskola kapcsolódott be, így az a magyarság összetartásában is jelentős szerepet játszott.
A másik a rendszerváltást követő pedagógiai kutatások kiteljesedésében játszott szerepe: az Országos Közoktatási Intézet (OKI) igazgatójaként elindította az Új Pedagógia Szemlét, majd az Iskolakultúrát, amely azóta is, az immár OFI elnevezésű minisztériumi háttérkutató-intézet folyóirata. Később a KOMA közalapítvány és a Gallup Intézet tudományos tanácsadójaként számos értékes elméleti és gyakorlati kutatás támogatásával szerzett elévülhetetlen érdemeket.
Munkásságát közel 30 könyv és mintegy 200 cikk és tanulmány jeleníti meg. Számos kitüntetése - köztük a 1995-ös Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztje - közül az utolsó a Szent-Györgyi Albert - díj, amelyet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium adományozott volna neki a Magyar Kultúra Napján, már sajnos poszthumusz kitüntetés lesz, éppen halála napján érkezett a kitüntetés híre.
Hatalmas akaraterő és emberi tartás jellemezte, Zsolnai József példája a tehetség és a szorgalom találkozásának. Emlékét felesége, családja, barátai és tanítványai mellett a magyar oktatásügy és az egész magyar pedagógustársadalom őrzi.