Az iskoláztatáshoz kötött családi pótlék bevezetésének köszönhetően drasztikusan csökkent az igazolatlan hiányzások száma az intézményekben - jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár pénteken, a VIII. kerületi Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában.

Míg 2009-ben 44 ezer 361 esetben történt feljelentés 50 órát meghaladó igazolatlan hiányzás miatt, addig tavaly csak 8094 alkalommal volt szükség szankcionálásra. Ez egyértelműen a családi pótlék iskoláztatáshoz való kötésének eredménye - mondta Hoffmann Rózsa.

A kormány akkori döntéséhez az vezetett - emlékeztetett a sajtótájékoztatón ugyancsak részt vevő kormányszóvivő -, hogy egyes szülők minden következmény és felelősség nélkül engedték gyermekeiket iskolát kerülni.

fotó: Botár Gergely

Az intézkedés - hangsúlyozta Nagy Anna - kétségtelenül szigorú, ám szükséges volt, hiszen a mértéktelen "lógás" a gyermekek jövőjét veszélyezteti.

Az oktatásért felelős államtitkár, ismertetve az Oktatási Hivatal adatait leszögezte, hogy az eredmények önmagukért beszélnek: az 50 órát meghaladó igazolatlan hiányzásokat sikerült 6 ezrelékre szorítani.

Megjegyezte ugyanakkor: az okokat továbbra is fel kell tárni, utána kell járni minden egyes eset hátterének. "A gyerekek sorsára egyéni válaszokat kell adni" - fogalmazott.

fotó: Botár Gergely

Hofmann Rózsa kiemelte: az eredmények országos szinten nagy szórást mutattak, a gazdaságilag elmaradott térségekben természetesen magasabb mulasztási arányokat mértek.

A politikus kitért az utóbbi idők nagy vitákat kiváltó, a tankötelezettségi korhatár leszállítását célzó kormányzati tervre is, mellyel kapcsolatban meggyőződése, hogy szükséges. Kifejtette: az adatok elemzésekor is világosan kiderült, hogy az iskolát kerülők mintegy 70 százaléka 16 és 18 év közötti szakiskolás. A tankötelezettségi korhatár 16 évre való csökkentése egyfelől a mulasztások számát is tovább csökkentené, mésrészről pedig "lógás" helyett dolgozhatnának a tanulni már nem vágyó fiatalok.

Az államtitkár hozzátette, akkor lesz elégedett, ha a most megismert arányszám a jövőben még tovább, akár a mostani töredékére csökken.

(kormany.hu)