Annak a meghatározása a legnehezebb, hogy mi az alapismeret, amelyet mindenkinek el kell sajátítania - mondta az InfoRádió Arénájában Hoffmann Rózsa. Az oktatási államtitkár beszélt arról is, hogy az infokommunikáció terén nagy szakadék van a tanítók egy része és a diákok között, ezt továbbképzésekkel, tanfolyamokkal lehetne csökkenteni.

Lezárult a Nemzeti alaptanterv társadalmi vitája, a beérkezett vélemények első feldolgozása már megtörtént - mondta az InfoRádió Aréna című másorában Hoffmann Rózsa, hozzátéve, egyik legmarkánsabban megjelenő vélemény szerint túl sok a tananyag, emellett pedig kifogásként fogalmazódott meg az is, hogy sok minden kimaradt a NAT-ból.

Az irodalomtanítással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy alapvetően a tudomány álláspontját kell követni - Vannak az irodalomtudománynak kikristályosodott "gyöngyszemei", akiket nem szabad elhagyni. Akiknél bizonytalan a megítélés, azokat a szabadon választható kategóriába kell sorolni, azaz választható lenne, tanítják-e azt az adott szerzőt vagy művet, vagy sem - magyarázta.

Hoffmann Rózsa beszélt arról is, hogy nagyon nehéz meghatározni, hogyan és mit kell tanítani a kötelező erkölcstan- vagy hittanórákon. Mint mondta: szükség van kézikönyvekre, de lehet építeni a klasszikus irodalomra és filmművészetre is.

Rámutatott, hogy az erkölcsi nevelésre jobban fel kell készíteni a pedagógusokat, ez mostohagyermeke volt eddig a tanárképzésnek. Fontosnak nevezte, hogy alapvető etikai és erkölcsi kérdésekben tájékozottak legyenek a tanárok, tudják, hogy egy-egy életkorban bizonyos erkölcsi kérdésekhez hogyan kell közelíteni. Azt remélik, hogy az erkölcs- és hittanoktatástól a jövőben sokkal tudatosabb lesz majd a fiatalság.

Hoffmann Rózsa kitért arra is, hogy ugyanakkor az erkölcstan tanítását olyan értelemben nem szabad osztályozni, mint például a történelmet, mert "ez majdnem mérhetetlen". Nagyon óvatosan kell az értékelésnél eljárni, és a szülők, gyermekek világnézeti elkötelezettségét tiszteletben kell tartani - hangsúlyozta.

Az infokommunikáció terén nagy szakadék van a tanítók egy része és a diákok között - mondta Hoffmann Rózsa. Az oktatási államtitkár emlékeztetett, hogy miközben a gyerekek már "anyanyelvi szinten" használják a számítógépeket, a tanítók egy részére ez nem igaz. A szakadékot – fogalmazott az államtitkár – folyamatos továbbképzésekkel akarják majd áthidalni.

(inforadio.hu; kormany.hu)