Az emberi erőforrások minisztere csak a 2014-es felvételi eljárásban állapíthat meg 240 pontnál magasabb minimumot a felsőoktatásba jelentkezőknél - nyilatkozta az MTI-nek az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta: egyes sajtóorgánumok félreérhető tájékoztatásával szemben a 2013-as felvételi eljárásban a tárcavezető nem állapíthat meg 240 pontos minimumnál magasabb pontszámot.

A helyettes államtitkár azt is megjegyezte, hogy ha a felvételiző pontszáma meghaladja az előírt minimumot, akkor az intézményi kapacitás dönt a felvételről. Ez azt jelenti, hogy ahol túljelentkezés van, ott az intézmény kapacitásánál nagyobb létszámot nem lehet felvenni. Ezekben az esetekben az intézmények a felvételi eljárás során tudják pontosítani, hogy hány hallgatót tudnak felelősséggel fogadni - tette hozzá Maruzsa Zoltán.

Jövőre a felsőoktatási felvételi jelentkezés feltételéül szabott minimális ponthatár alapképzésben és egységes, osztatlan képzésben valamennyi szak esetében 240 pont, felsőoktatási szakképzésben 200 pont lesz. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere által meghatározott felvételi ponthatárok minimuma a kapacitás és az esetleges túljelentkezés függvényében felfelé módosulhat annak figyelembe vételével, hogy a 2013-ban feltételt nyert, magyar állami ösztöndíjas hallgatók száma nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz 55 ezernél.

(MTI - EMMI)