Nagy változások előtt állunk, s csak rajtunk múlik, hogy kihasználjuk-e a rendelkezésre álló lehetőségeket, lesz-e erőnk ahhoz, hogy széthúzás helyett összefogjunk, és közösen küzdjünk egy jobb világért, amelyben nagyobb tisztessége lesz a munkának, a tanulásnak, az iskolának, a tanításnak, a nevelésnek – áll Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár pedagógusoknak címzett június 3-i köszöntőjében.
Tisztelt Óvodapedagógusok, Tanítók, Tanárok, Nevelők!
Kedves Kollégáim!
Ünnep ez a hétvége. Ilyenkor háttérbe szorulnak a mindennapi gondok, s csak a gyermekek mosolyát, a felénk nyújtott csokrokat látjuk. Becsüljük meg ezeket a pillanatokat!
A pedagógus életét sok öröm szépíti, de sok gond is nehezíti. S mivel beleszülettem ebbe a világba (édesanyám, férjem tanár, magam is e hivatás elkötelezettje vagyok, s talán nem meglepő, hogy egyik gyermekem is folytatja a családi hagyományt), jól ismerem e pálya napos- és árnyoldalait is.
Az utóbbi időben sajnos bőven kijutott a bajokból. Sok tanítót, tanárt csak a hűsége és az az erő tartott meg a pályán, amit tanítványaik szeretetéből, szorgalmából, napról-napra gyarapodó tudásából merítenek. Ám ez nem elegendő, hiszen ebben a kizsigerelt országban az elmúlt esztendőkben a hitében, egzisztenciájában elbizonytalanított, s mondjuk ki: méltánytalan helyzetbe hozott pedagógus társadalomnak – bármennyire szeressék is tagjai e hivatást – nehéz kitartani. És ez nagy baj. Hiszen gyermekeink jelentik a holnapot, s olyan lesz a jövőnk, amilyen napjaink iskolája. A nemzet sorsát, jövőjét a tanárok, tanítók tartják a kezükben. Színvonalas nevelő-oktató munkát csak derűs és bizakodó pedagógusok tudnak végezni, olyanok, akiket nem gyötör a létbizonytalanság, akik teljes szívükkel és minden energiájukkal tanítványaik felé tudnak fordulni, akik érzik minden rezdülésüket, ki nem mondott gondolatukat.
Kedves Kollégák!
Egy esztendővel ezelőtt ígéretet tettem, államtitkárként munkatársaimmal azért fogok küzdeni, hogy minden pedagógus megkapja azt a megbecsülést, amit a nemzet lámpásaként megérdemel. Azóta sokat haladtunk. Hamarosan elkészül a közoktatási törvény és annak részeként a sok évtizede várt pedagógus életpálya-modell, amely kiszámítható pályaívet biztosít a tanároknak, tanítóknak, óvodapedagógusoknak. Közös érdekünk, hogy a koncepcióból mielőbb jogszabály legyen. Az elmúlt hónapokban sok ezer oldalnyi véleményt olvastunk el, amelyeknek nagy részét beépítettük a koncepcióba, és megannyi szakmai, érdekvédelmi szervezettel egyeztettünk. Karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy szándékainkat törvény rögzítse, s a pedagógusokat méltó anyagi és erkölcsi megbecsülés övezze.
Nagy változások előtt állunk, s csak rajtunk múlik, hogy kihasználjuk-e a rendelkezésre álló lehetőségeket, lesz-e erőnk ahhoz, hogy széthúzás helyett összefogjunk, és közösen küzdjünk egy jobb világért, amelyben nagyobb tisztessége lesz a munkának, a tanulásnak, az iskolának, a tanításnak, a nevelésnek. Olyan jövőben hiszünk, amelyben a pedagógusok tudják, hogy minden egyes nap csodát művelnek, s a világ valami olyat kap tőlük, amit csak ők adhatnak.
Ha széthúzunk, ha megosztjuk erőinket, akkor csak lassabban, nagyobb erőfeszítések árán – vagy sehogyan sem érjük el céljainkat. Ha nem perc-megoldások takarják el a szemünk elől az igazi nagy célokat, akkor nemcsak remény, hanem bizonyosság, hogy ezek megvalósulnak.
Ünnep van, adjuk meg az ünnepnek a tisztességet! Emelkedjünk felül a hétköznapokon, hiszen nagy feladatok várnak ránk. A mindennapokban élünk, de minden cselekedetünk a messzi távolba: a jövőbe mutat.
Kedves Kollégák!
Felelősségteljes, szép feladatot vállaltunk, amikor ezt a hivatást választottuk, amelynek értelmét Karácsony Sándor így fogalmazta meg:
„A pedagógus nem lehet elkeseredett, megtorpant ember, mert a pedagógusnak egyetlen karizmája van: a jövőbe vetett hit optimizmusa."
Ne torpanjunk meg tehát, s optimizmussal teli hittel nézzünk a jövőbe! Kívánom, legyen elég szeretetünk, türelmünk, erőnk e szép hivatáshoz!
(Oktatásért Felelős Államtitkárság)
