Az oktatásért felelős államtitkár köszönti a "Kínai nyelv sztárja" vetélkedőn nagyszerű eredményt elért egyetemi hallgatót, aki ezzel bejutott a verseny pekingi döntőjébe.

Kedves Horváth Levente!

Szívből gratulálok a „Kínai nyelv sztárja” elnevezésű versenyen elért nagyszerű eredményéhez. Mindig nagy öröm számomra, ha hazánk tehetséges, szorgalmas diákjai külföldön is bizonyítják sokoldalúságukat, különösen, amikor egy szokványosnak nem nevezhető témában ilyen látványos sikereket érnek el.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága fontos feladatának tartja a tehetséggondozást, hiszen enélkül elképzelhetetlen, hogy fiataljaink korszerű tudással vértezzék fel magukat, s megállják helyüket a nemzetközi mezőnyben is.

Kína ma a világ egyik legizgalmasabb, leginkább fejlődőképes országa. Rendkívül fontos hogy minden idegszálunkkal figyeljünk az ott zajló eseményekre, megfelelő kapcsolatot építsünk ki a kínai gazdasággal, társadalommal, az ott élő emberekkel. Az Ön eredménye, kínai tanulmányai is hozzájárulnak ahhoz, hogy olyan hidat építsünk a két ország között, melyen az előrehaladás, a közös kulturális és gazdasági gyarapodás jegyében közlekedhetnek egymás között a két nemzet polgárai. A kínai központi televíziós csatorna, a CCTV4 jóvoltából a versenyt sok száz millió ember kísérte figyelemmel, és szurkolt egy fiatalembernek, aki olyan országból érkezett, amelynek létezéséről korábban talán nem is tudott. Méltán vagyunk büszkék Önre.

Kedves Levente!

Kívánom, hogy az augusztus 28-án megrendezendő pekingi döntőn is hódítsa meg a zsűri és a hallgatóság szívét.

Kívánom, hogy további életében, munkájában még sok hasonlóan szép sikert, kiváló eredményt érjen el.

Üdvözlettel:

Hoffmann Rózsa

(Oktatásért Felelős Államtitkárság)