2011. március 19-én helyezték örök nyugalomra Szabó Helga zenepedagógust. Tanítványai nevében Czine Erzsébet búcsúzott Kodály Zoltán egykori tanítványától.

"Drága Helga néni!

Tanítványaid nevében szólok, de nem a világhírű zenepedagógustól búcsúzom.

Ma persze már tisztában vagyunk vele, hogy minek is voltunk boldog, szerencsés haszonélvezői annak idején. Hogy egy kivételes tehetség küldetését teljesítette – és éppen, de éppen a mi körünkben.

Akkor csak énekeltünk. Olyan természetességgel, ahogyan lélegzik, vagy boldog akar lenni az ember. Énekeltünk, és a bőrünkön éreztük, szinte sejtjeinkbe építettük a kodályi gondolat szellemiségét. Mi azt hittük, játszunk. Erőnket próbálgattuk, örömmel fedeztük fel magunkban addig még nem sejtett képességeinket.

Mi énekeltünk és észre sem vettük, hogy közben feltarisznyáltattunk egy életre.

Mégsem a kodályi embernevelő koncepció apostolától akarunk búcsúzni.

Mindenre rájöttünk már. Most mégis a mi saját, külön Helga néninket siratjuk.

Mert akik majd a Kodály-módszer apostolát méltatják benned, nem tudhatják, hogy volt olyan nyolcadik osztály, amelyben minden lány Helgának tervezte keresztelni majdani kislányát. Nem tudják, hogy tűzbe-vízbe bementünk volna érted, hogy egy szavadra – zúgolódás és vonakodás nélkül – a Csepel-sziget északi csücskében is, éjfél után két órakor is, hiánytalan létszámban megjelentünk volna a próbán.

Nem voltál pedig fuvolás dajka. Igaz, vesét szorító bíró sem. Mindenkor következetes, alkalomadtán szigorú tanár voltál. A legrakoncátlanabbja is rettegte a mondatot: „Kiss Jóska fiam, ne mókázz velem!” A döntő jelentőségű összpróba, sikeresen lefolyt koncert után, a kiérdemelt, megharcolt diadal örömmámorában, a felszabadult kacagások idején aztán akárhányszor megbékítetted, egyenesen megkövetted azt, akit haragod sújtott.

Úgy bántál velünk – következetesen, de nagy emberséggel – hogy megfogalmazatlanul is mindannyian tudtuk, amikor dolog van, tréfa pedig nincs. De nem volt mindig vészhelyzet. Hétköznapjainkat vidám nevetés, boldog összetartozás, könnyűszívű bizakodás szőtte át.

Mi a mi saját, külön Helga néninktől búcsúzunk, akivel kis életünk minden apró-cseprő problémájáról lehetett beszélni. Akinek mindenről volt szava és mindenkihez volt szava. És aki tudta, hogy kit, hogyan kell megszólítani.

Repertoárod igen széles volt, mert onnantól, hogy miért nem üdvös piros kockás nadrágot viselni a rózsaszín pulóverhez, a tiszta beszéd elengedhetetlen kívánalmán keresztül a kemény, de örömteli munka dicséretéig terjedt. Sokat és sokfélét tanultunk tőled – és egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy nekünk nem szükséges elmagyarázni, hogy mit kell beleénekelni Berzsenyi ódájába, Kodály dallamára. Minekünk nem kellett megmagyarázni, mi is az, hogy „nem sokaság, hanem lélek”.

Utólag nem érteni, mikor jutott minderre idő. Hiszen a precízen eltervezett énekórákon minden percet kihasználva muzsikáltunk. Sőt, a tízperces szünet, a kirándulás, a szabadidő a játszótéren, a csoportos utazás a villamoson: mind-mind énekszóval telt. A Te tanítványaidat nem kellett unszolni, hogy énekeljenek. Minket nem dalra fakasztani, hanem elhallgattatni volt a nehéz.

Úgy bántál velünk, hogy az ember úgy érezte: én – éppen én – értékes és becses vagyok. Alkalmas jó ügyek szolgálatára. És mivel Neked elhittük, hogy alkalmasak vagyunk, igyekeztünk méltónak is lenni. És aki alkalmasnak és méltónak tudja magát, az már készen is áll a jó ügy szolgálatára. A Te szereteted toborzott, a Te bizalmad avatott bennünket jó ügyek katonáivá. Megértettük, hogy ha az ember igyekszik a legkülönbnek lenni, ami egyáltalán lehet, ha mindent megtesz, ami tőle telik, akkor joga, sőt egyenesen kötelessége, hogy öntudatosan és céltudatosan haladjon előre választott útján.

Már az utolsó időben – távoztod előtt – az otthon kertjében sétáltunk és tapogatódzó dudorászásunkhoz nem csatlakoztál, amikor a bujdosó madárról énekeltünk. Nem csatlakoztál úgy, ahogyan többnyire szoktál, hanem áhítattal hallgattad a dallamot és a végén igaz ámulattal, szelíden mondtad: de szép! De hiszen Helga nénitől tanultuk – bizonygattuk bánatosan. Csak Te lennél a megmondhatója, hogy miért tetszett annyira, miért hallottad annyira szépnek, azon kívül, hogy csakugyan gyönyörű szép.

Szelíd madárka lettél, akit mindenki szeretett az otthonban is. Minden szembejövő, lett légyen lakótárs vagy nővér, megsimogatott és kedves szóval szólított.

Tőled kaptuk és Neked adjuk vissza a bujdosó árva madarat. Mindig Te fogsz már erről is eszünkbe jutni!

Miközben nem felejtjük a kihúzott derekú, felvetett fejű impozáns jelenséget: a büszke, nagyvonalú, tehetséget és tartást sugárzó, nagyhatású tanárt, a mi régi Helga néninket se.

Búcsúzom a zuglói Hunyadi János Ének-zenei Általános Iskola „serdültebb” évfolyamai, jelesül a Hunyadi Véndiák Kórus nevében, melynek tagjai valamikor 1956 és 1986 között, egytől-egyig a kezed alatt cseperedtek. Az ő nevükben búcsúzom a mi utánozhatatlan, pótolhatatlan Helga néninktől.

És végezetül: kedves (erősen hajdani) leánykarod – különös becenevükön – a Bénák nevében búcsúzom a mi édes, kedves, egyetlenegy Helga néninktől.

Kamaszkorunk bálványa, ifjúságunk példaképe: Helga néni – Isten Veled!"

Dr. Szabó Helga nekrológját itt olvashatja.

(Oktatásért Felelős Államtitkárság, kormany.hu)