Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság

Halász János

kultúráért felelős államtitkár

Videók

Kínai sarok nyílt a Országos Idegennyelvű Könyvtárban

Kínai sarok nyílt a Országos Idegennyelvű Könyvtárban2014. március 19.

Mintegy háromszáz darab kínai nyelvű és Kínával kapcsolatos dokumentumból, köztük 200 nyelvkönyvből és 100, a kultúra, a művészet, és a társadalmi élet különböző területeivel kapcsolatos szakkönyvből nyílt különgyűjtemény az Országos Idegennyelvű Könyvtárban 2014. március 19-én. A Kínai sarok átadó ünnepségén Xiao Qulan, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete jelenlétében Hammerstein Judit, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára mondott beszédet.
POSZT - Tizenhárom produkció a versenyprogramban

POSZT - Tizenhárom produkció a versenyprogramban2014. március 10.

A sajtótájékoztatón Halász János kultúráért felelős államtitkár elmondta, hogy a találkozót az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén is 60 millió forinttal támogatja. Hozzátette, hogy Magyarországon már a színházi területen is kialakult egy gazdag fesztiválkínálat, amelynek képviselői közül talán a POSZT rendelkezik a legrégebbi hagyományokkal.
Egymilliárddal több jut a múzeumügyre

Egymilliárddal több jut a múzeumügyre2014. március 3.

Sikerként értékelte a vidéki múzeumi rendszer tavalyi átalakítását a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének (MVMSZ) hétfői budapesti konferenciáján Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, aki elmondta: a magyar múzeumügy állami támogatása a tavalyi 10,66 milliárdról csaknem 11,71 milliárd forintra emelkedett.
Több mint ezer program három napon át

Több mint ezer program három napon át2014. február 21.

Országszerte több mint 400 művelődési és közösségi házban ezernél is több program várja a közönséget a Kultúrházak éjjel-nappal eseménysorozat három napja alatt, február 28. és március 2. között.
Sikerrel zárul a Múzeumok mindenkinek program

Sikerrel zárul a Múzeumok mindenkinek program2014. február 19.

A hazai múzeumok oktatási-képzési szerepének erősítését szolgálta a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) által koordinált, ötéves Múzeumok mindenkinek program, amelynek során csaknem 600 hallgatót képeztek tovább, 40 fős koordinátori hálózatot építettek ki, és egy múzeumpedagógiai adatbázis is létrejött.
Százhúsz millió forintot szán olvasásnépszerűsítésre a kormány

Százhúsz millió forintot szán olvasásnépszerűsítésre a kormány 2014. február 6.

Saját nyelvükön kívánják megszólítani a fiatalokat azok az olvasásnépszerűsítő programok és pályázatok, melyekre a kormány összesen 120 millió forintot szán - mondta Budapesten Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.
Vers- és prózamondó fesztivál a család európai éve jegyében

Vers- és prózamondó fesztivál a család európai éve jegyében2014. január 29.

A család európai éve jegyében, egyúttal az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából rendez vers- és prózamondó fesztivált a Versünnep Alapítvány és a Bánffy György Kulturális Szalon.
Átadták a Fejér megyei levéltár felújított és kibővített épületét

Átadták a Fejér megyei levéltár felújított és kibővített épületét2014. január 28.

Átadták a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárának felújított és kibővített épületét, amelyet az eseményen részt vevő kultúráért felelős államtitkár az elmúlt évtized egyik legjelentősebb kulturális beruházásának nevezett.
Oroszország a díszvendége a Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak

Oroszország a díszvendége a Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak2014. január 27.

Oroszország lesz a díszvendége a Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak, amelyet március 26. és április 7. között rendeznek meg 11 ország társulatainak részvételével a Nemzeti Színházban a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében.
Amiről nem lehet beszélni, arról énekelni kell

Amiről nem lehet beszélni, arról énekelni kell2014. január 22.

A Magyar Nemzeti Levéltár Úri utcai épületében, az egykori Majláth-palotában látogatható mától a Cseh Tamás Archívum, amelynek feladata a művész személyes gyűjteményének és szellemi hagyatékának megőrzése, feldolgozása és közzététele. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának 85 millió forintos támogatásával létrejött gyűjteményt Halász János kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg Cseh Tamás születésének 71. évfordulóján, 2014. január 22-én.
Új fejezetekkel bővül a magyar kereskedelem történetét bemutató állandó kiállítás

Új fejezetekkel bővül a magyar kereskedelem történetét bemutató állandó kiállítás2014. január 21.

Négy új teremmel és új fejezetekkel bővül mától a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum „A jó kalmár a világ jótevője – Két évszázad a magyar kereskedelem történetéből” című állandó kiállítása. Az egykori szakboltokat, áruházakat, majd az államosítást követő KÖZÉRT-eket és Állami Áruházat bemutató tárlatot Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg 2014. január 21-én.
Négyszeresére nő a Budapesti Tavaszi Fesztivál támogatása

Négyszeresére nő a Budapesti Tavaszi Fesztivál támogatása2013. december 16.

A korábbi összeg négyszereséből, 1 milliárd 650 millió forintból szervezhetik a jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) programjait - mondta el Halász János a Művészetek Palotájában rendezett hétfői sajtótájékoztatón. A BTF-et március 21. és április 6. között tartják, a jegyek árusítása hétfőn kezdődik.
Nő a határon túli magyar színházak támogatása

Nő a határon túli magyar színházak támogatása2013. december 11.

Emelkedik jövőre a határon túli magyar színházak támogatása: az idei 40 millió forinthoz képest jövőre 50 millió forintot fordítanak produkcióikra, emellett várhatóan 32 millió forintos keretösszeggel új pályázatot is meghirdet az Emberi Erőforrások Minisztériuma – jelentette be Halász János kultúráért felelős államtitkár a Határon Túli Színházak Fórumán 2013. december 11-én a Nemzeti Színházban.
Halász János: jövőre lezárul a mozik digitális átalakítása

Halász János: jövőre lezárul a mozik digitális átalakítása2013. december 4.

Jövőre lezárul a magyarországi art mozik digitális átalakításának támogatását célzó program, addigra az összes érintett mozi átalakítása megtörténik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyíregyházi sajtótájékoztatóján szerdán.
Kalocsai intézmény az év levéltára

Kalocsai intézmény az év levéltára2013. november 27.

A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár lett idén az Év Levéltára kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseképpen. Az díjat Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkára adta át a Magyar Nemzeti Levéltárban 2013. november 27-én.
Átadták a Hungária Cirkuszcsarnokot

Átadták a Hungária Cirkuszcsarnokot2013. november 22.

Átadták a magyar artistaképzés új bázisául szolgáló Hungária Cirkuszcsarnokot a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kht. (MACIVA) Hungária körúti Művésztelepén pénteken. Halász János kultúráért felelős államtitkár az épület avatóján elmondta: a MACIVA nemzeti intézményként nagyszerűen dolgozik, ezt az is bizonyítja, hogy a közönség az elmúlt két évben visszatalált a magyar cirkuszművészethez.