Kultúra, Közművelődés, Közgyűjtemények, Kulturális örökség, Művészetek
Az idén százéves indai filmgyártás alkalmából Indiai Filmesztivál kezdődött 2014. február 7-én Budapesten. Az ünnepi eseményen Malay Mishra indiai nagykövet mellett beszédet mondott Hammerstein Judit, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára is.
Balatonfüreden idén immár 22. alkalommal rendezik meg a Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt. Az erről szóló sajtótájékoztatón a Vaszary Villában beszédet mondott Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkára, rendezvény egyik fővédnöke is 2014. január 7-én.
Saját nyelvükön kívánják megszólítani a fiatalokat azok az olvasásnépszerűsítő programok és pályázatok, melyekre a kormány összesen 120 millió forintot szán – közölte 2014. február 6-án Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.
A kormány Népművészet Mestere díjat adományoz egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak, akik munkásságuk során kiemelkedő teljesítményt értek el a népművészet (népi kézművesség, a néptánc, a népzene, a népdal, a népmese, a hagyományőrzés) területén.
A család európai éve jegyében, egyúttal az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából rendez vers- és prózamondó fesztivált a Versünnep Alapítvány és a Bánffy György Kulturális Szalon. Halász János kultúráért felelős államtitkár az 5. alkalommal megszervezett Versünnep szerdai sajtótájékoztatóján kiemelte: a kultúrpolitika akkor működik jól, ha a kulturális intézmények, a kulturális élet szereplői tudnak együtt gondolkodni, megvalósítani közös programokat.
A Kreatív Európa programon belül idén összesen 170 millió euróra pályázhatnak kulturális és kreatív szervezetek. Az új program, melynek költségvetése 9%-kal nőtt az előző hétéves ciklushoz képest, forrásainak 56%-át a filmipar és az audiovizuális ágazat, 31%-át pedig a kultúra támogatására kívánja fordítani.
Átadták a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárának felújított és kibővített épületét, amelyet az eseményen részt vevő kultúráért felelős államtitkár az elmúlt évtized egyik legjelentősebb kulturális beruházásának nevezett.
Oroszország lesz a díszvendége a Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak, amelyet március 26. és április 7. között rendeznek meg 11 ország társulatainak részvételével a Nemzeti Színházban a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében.
Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója vezetői megbízatásának visszavonására készült az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ugyanis nem tett eleget egy, a vezetők számára jogszabályban előírt képzés megszerzésének. Ennek tényéről az EMMI korábban már értesítette Takács Imrét, így tudott arról, hogy hamarosan megszűnik vezetői pozíciója.
Cegléd város kultúrájáért díjat kapott Sárközy Erzsébet képzőművész a magyar kultúra napja alkalmából. Az ünnepi gála előtt köszöntőt mondott Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkára ceglédi Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár kamaratermében 2014. január 25-én.