Kultúra, Közművelődés, Közgyűjtemények, Kulturális örökség, Művészetek
Újabb 137 szakember ismerte meg idén a legmodernebb múzeumpedagógiai módszereket.
A Levéltárosok Egyesülete és az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa által szervezett tudományos konferenciát nyitott meg Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár A levéltárak a nemzeti kultúra és tudomány szolgálatában címmel december 12-én az MTA Könyvtárában.
A Múzeumi Oktatási és Képzési Központ várja mindazon pedagógusok jelentkezését, akik a múzeumok és iskolák együttműködésének témakörében szeretnék bővíteni az ismereteiket.
A Múzeumi Oktatási és Képzési Központ várja mindazon múzeumi szakemberek jelentkezését, akik szeretnék bővíteni ismereteiket a korszerű kiállítások tervezése és megvalósítása terén.
Az áldozatok magánya – A második világháborús emberi áldozatok megszámlálásának módszertani, etikai és politikai aspektusairól című nemzetközi konferenciát nyitotta meg Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár 2011. december 9-én a Magyar Tudományos Akadémián. A nemzeti emlékezetek egymással történő szembesítését szolgáló, kétnapos tanácskozást az Európai Emlékezet és Szolidaritás Hálózata szervezte.
Szőcs Gézát választotta elnökének a Magyar PEN Club 2011. december 7-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott tisztújító közgyűlésén. Az írószervezet új főtitkára Tolvaly Ferenc.
Az Andrássy negyed nemzeti program célja Budapest világörökségi területének turisztikai és kulturális értékeire építve a főváros új kulturális-turisztikai városközpontjának létrehozása, az Andrássy út régi szépségének, építészeti és kulturális értékeinek helyreállítása.
Lovas Lajos, a MaNDA főigazgatója és Fürjes Pál, Ózd város polgármestere egy kulturális digitalizációs és logisztikai, valamint a digitális kultúrához kapcsolódó módszertani oktatási központ létrehozására szóló fejlesztési társulási megállapodást írt alá 2011. december 2-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A Nemzeti Táncszínház tízéves fennállásának alkalmából 2011. december 1-jén Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár átadta Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az intézményt elismerő oklevelét, amelyet Török Jolán ügyvezető igazgató vett át.
Eötvös Károly Balatonról szóló, a 20. század elején megjelent könyvének újrakiadása adott alkalmából irodalmi délutánon vett részt Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár december 1-jén a Petőfi Irodalmi Múzeumban.