Kultúra, Közművelődés, Közgyűjtemények, Kulturális örökség, Művészetek
A könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatására a központi költségvetésből 17,6 milliárd forint áll majd a települési önkormányzatok rendelkezésére 2013-ban - erősítette meg L. Simon László kultúráért felelős államtitkar szerdán.
A Seuso-kincsek egy részének esetleges Magyarországra kerülésével kapcsolatban, az utóbbi napokban a sajtóban megjelent nyilatkozatokra reagálva, az Emberi Erőforrások Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága a következőket kívánja megerősíteni. Sajtóközlemény
A mai napon a sajtóban megjelent, hogy Zelnik István magángyűjtőnek szándékában áll megvásárolni az úgynevezett Seuso-kincsek egy kisebbik részét, és azokat Magyarországra kívánja hozni. Közlemény.
Öt település hat múzeumi programja részesül összesen 166,4 millió forint támogatásban idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Alfa programja keretében.
A közismert néven Alfa programként ismert támogatást 2004 óta igényelhetik a helyi önkormányzatok, az általuk fenntartott muzeális intézmények szakmai fejlesztésére. A felosztott költségvetési támogatás a 2012. évben rendelkezésre álló összeggel (166,4 millió Ft) meghaladja a 2 milliárd Ft-ot, így méltán állíthatjuk, hogy évtizedek óta az első mérhető eredményeket hozó, hosszú távú változásokat előidéző szakmai programról van szó, melynek sikeres és következetes végrehajtása a teljes magyar múzeumi hálózat munkáját befolyásolja, jelentősen hozzájárulva a kulturális vidékfejlesztés feladataihoz is.
A művészeti díjakat is érintő rendelettervezet módosításának előkészítése érdekében találkozott július 24-én 29 szakmai szervezet képviselőjével L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális ügyekért felelős államtitkára. A résztvevők egyetértettek abban, hogy vissza kell állítani az állam által adományozott díjak presztízsét.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztálya, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Múzeumi Oktatási és Képzési Központ valamint a Megyei Múzeumok Igazgatóságainak Szövetsége közösen hirdeti meg 2012-ben a Múzeumpedagógiai Nívódíj nyílt pályázatát.
Magyarország „kultúriparának” fővárosa a Városliget lesz – jelentette ki L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, miután Baán László kormánybiztossal felkereste Magyarország leglátogatottabb kulturális-turisztikai intézményét, az idén egymillió vendéget fogadó Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának kezdeményezésére július 16-án ülést tartott a Kulturális Ágazati Érdekegyeztető Tanács. Napirenden szerepelt a jövő évi költségvetés, az államtitkárság idei, II. féléves munkaterve, a megyei múzeumok és könyvtárak konszolidációjára vonatkozó törvény tervezett módosítása, valamint a Magyar Művelődési Intézet átszervezéséről szóló beszámoló.
A könyvtárakban idén a legnagyobb sikert aratott és legszebbnek tartott új, hazai kiadású könyveket ismeri el minden évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Fitz József-könyvdíj, amit a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 44. Vándorgyűlésén L. Simon László kultúráért felelős államtitkár adott át Győrben.