Zichy Mihály magyar festőművész emlékének szentelt kétnapos programsorozat kezdődött a Moszkvai Magyar Kulturális Intézetben 2012. március 12-én.
A nyitónapon Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára felavatta az intézet szalontermének Zichy Mihály névtábláját, és megnyitotta a művész Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének illusztrációiból álló tárlatát.
Az 1827–1906 között élt Zichy Mihály a magyar romantikus festészet egyik legkiemelkedőbb alakja, az orosz cárok udvari festője volt. Csaknem négy évtizedet töltött Szentpéterváron, legtermékenyebb alkotói korszaka ekkorra esik, ám szülőhazájával, a magyar kultúrával is szoros maradt a kapcsolata, hiszen Gogol, Puskin és Lermontov művein kívül emblematikus magyar irodalmi alkotásokhoz, Petőfi-dalokhoz, Arany János huszonnégy balladájához, illetve Madách Imre Az ember tragédiájához is készített illusztrációkat.
A Moszkvai Zichy Mihály Napok programsorozata az Oroszországban több ízben nagy sikerrel játszott, Liszt Ferenc műveiből álló koncerttel zárul március 13-án a Moszkvai Magyar Kulturális Intézetben.
(Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Kultúráért Felelős Államtitkárság)