A finnugor népek együttműködése sikeresen kiállta az idő próbáját, és 20 év alatt jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy egyre több népet és azok képviselőit, intézményeit és polgári szervezeteit foglalja magába – olvasható a Finnugor Népek VI. Világkongresszusának zárónyilatkozatában. A háromnapos esemény záró plenáris ülésén beszédet mondott L. Simon László kultúráért felelős államtitkár. Közlemény.
Huszonöt finnugor nyelvű nemzetiség részvételével rendezték meg a Finnugor Népek VI. Világkongresszusát 2012. szeptember 5-7. között Siófokon. A konferencián részt vett a magyar, az észt, a finn köztársasági elnök, valamint az orosz kulturális miniszter is. Az esemény záró plenáris ülésének záróbeszédét L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára mondta el.
A háromnapos világtalálkozón megrendezték a már hagyományosnak számító szekcióüléseket, de új elemekkel is bővítették az eseményt. Az öt szekció fő témái az etnopolitika és jog; a nyelv és oktatás; a kultúra; a technológiai információk és a tömegtájékoztatás; az egészség, demográfia és ökológia voltak. Ezeken kívül ifjúsági kerekasztalon, gazdasági fórumon, valamint parlamenti képviselők ülésén vitatták meg a legfontosabb kérdéseket. A rendhagyó szándékkal megrendezett gazdasági fórummal a tagállamok célja az volt, hogy előkészítsék azt az üzleti együttműködést, amely hosszabb távon is megalapozza a továbblépés és fejlődés lehetőségét. A piac ugyanis hatalmas, a finnugor nyelvet beszélők összlétszáma meghaladja a 25 millió főt.
A Világkongresszus tagjai az esemény végén Zárónyilatkozatot adtak ki. Ebben kinyilvánították, hogy együttműködésük sikeresen kiállta az idő próbáját, és 20 év alatt jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy egyre több népet és azok képviselőit, intézményeit és polgári szervezeteit foglalja magába. A nyilatkozat ezért deklarálja, hogy a „finnugor világ” mára realitássá vált, tagjai pedig tudatosan, eredményesen valósítják meg a nemzetközi normákat.
A szervezetnek azonban a globalizáció miatt egyre több nehézséggel kell szembenéznie – állítja a nyilatkozat. Továbbra is nagy probléma a finnugor népesség lélekszámának csökkenése, az asszimilációs és a kultúrát háttérbe szorító folyamatok erősödése, az anyanyelv ismeretének csökkenése. Még nagyobb probléma, és a fejlődés útjában áll, hogy a gazdasági és társadalmi-politikai instabilitás több régióban következetesen akadályozza a mozgalom, valamint az egyes népek előtt álló célok elérését.
A Zárónyilatkozat szorosabb együttműködésre, a finnugor népek demokratizációjának fejlesztésére, valamint az anyanyelv iránti tisztelet növelésére kéri a szervezeteket. Továbbá figyelmezteti a nemzeti képviselők figyelmét arra, hogy a nyelvi sokszínűségnek rendkívül pozitív hatásai vannak az oktatásra és a kultúrára nézve. Éppen ezért fontos, hogy a közeljövőben lépéseket tegyenek az óvodáskori és a teljes közoktatás javítása érdekében.
A Finnugor Népek Világkongresszusát négyévente rendezik meg. A következő találkozóra Finnországban kerül sor 2016-ban.
(Emmi, Kultúráért Felelős Államtitkárság)