Szőcs Géza, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára képviselte Magyarországot a visegrádi négyek (V4) kulturális minisztereinek Prágában tartott, kétnapos találkozóján.
A találkozó második napján, június 1-jén a miniszterek áttekintették és elfogadták a szakértők által előkészített jelentést, amely az elmúlt egy év tevékenységét mutatta be, és vázolta a közeljövő terveit. Petr Vágner, a négy ország számára nyitott, kulturális és oktatási programokat támogató V4 Alap igazgatója bemutatta az intézmény működését. A miniszterek tárgyaltak a kultúra támogatásában rejlő gazdasági lehetőségekről is.
A találkozó végén a miniszterek átadták a Visegrádi-díjat a krakkói Villa Decius Társaságnak, amelynek célja a nemzetek közötti kulturális párbeszéd és együttműködés elősegítése. A díjat 2004-ben, a sárospataki várban tartott találkozón alapították olyan személyiségek számára, akik jelentős eredményeket értek el Közép-Európa kulturális együttműködésében.
A mostani prágai találkozó volt a visegrádi országok kulturális minisztereinek 22. összejövetele. A csoport következő találkozója jövőre lesz, Lengyelországban.
(Kultúráért Felelős Államtitkárság)