A Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjában Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár megnyitotta a Spacemaker című kiállítást. A tárlat augusztus 27-28-án a szakma és sajtó számára, 29-től november 25-ig pedig a Velencébe látogató nagyközönség számára is látható.
A 13. Velencei Nemzetközi Építészeti Kiállításon Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára a magyar pavilonban 2012. augusztus 27-én megnyitotta azt a kiállítást, amely hazánkat képviseli a seregszemlén, s melynek kurátora Bachmann Bálint és Markó Balázs.
„A kiállítás, a modellek megszületése széles hazai és nemzetközi bázison alapul, és építészhallgatók százai vettek részt a megvalósításban. Egy sokszereplős közösségi tér működésének sikeres kísérletét láthatjuk itt, egy működő, önmagát újra- és újraértelmező modellt” – mondta a megnyitón Hammerstein Judit.
A Velencei Építészeti Biennálé a világ legjelentősebb szakmai kiállítása, amelyet 1980 óta, kétévente rendeznek. Az idei seregszemlén 55 önállóan megjelenő ország mellett 66 kiállító is szerepel.
Magyarország a kezdettől fogva részt vesz a Velencei Biennálén, melynek a magyar kiállítását 2001 óta nyilvános pályázat formájában választja ki a Műcsarnok igazgatója – a kiállítás nemzeti biztosa – által felkért szakmai zsűri. Az idei pályázatra tizenketten jelentkeztek. A pályaműveket héttagú zsűri, köztük az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának képviselője bírálta el. Egyhangú döntésük alapján a tárlat megvalósítására Bachmann Bálintot és Markó Balázst kérték fel.
A nyertes projekt 560 darab, 21x21 cm-es alumíniumlapra tervezett, fehér színű építészeti modellből összeálló installáció, amely modell-erdőként helyezkedik el a természetes fénnyel megvilágított pavilonban. A nagyszabású installációt a Műcsarnok diákok számára kiírt Tér-Kép pályázatának legjobb makettjei, valamint Kelle Antalnak a geometrikus és az organikus formák átjárhatóságának kérdését felvető szoborinstallációi egészítik ki.
A kiállítást Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül 40 millió forinttal támogatta.
(Kultúráért Felelős Államtitkárság)