A Finnugor Népek VI. Világkongresszusát 2012. szeptember 5-7. között Siófokon tartják Észtország, Finnország, Oroszország és mintegy 25 finnugor nyelvű nemzetiség részvételével. A konferencia célja a finnugor nyelvrokon népek közötti kapcsolatok erősítése. Idén először – hagyományteremtő szándékkal – gazdasági fórum is szerepel a programban.
A Finnugor Népek VI. Világkongresszusát 2012. szeptember 5-7. között rendezik Siófokon, amin 450 fő küldött és várhatóan 200 megfigyelő vesz majd részt – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára, aki a világkongresszus megszervezésének koordinálásáért miniszteri biztosként felel.
A Finnugor Népek Világkongresszusa (FNV) 1992-ben alakult azzal a céllal, hogy a különböző országokban élő finnugor nyelvrokon népek között a kulturális, a gazdasági és a politikai kapcsolatokat erősítse. Alapító tagjai Észtország, Finnország, Magyarország és Oroszország. A világkongresszusokat négyévente más-már országban tartják, és azokon hagyományosan részt vesznek az alapító államok köztársasági elnökei is.
A Finnugor Népek Világkongresszusát a FNVK Magyar Nemzeti Szervezete (MNSZ) szervezi, amihez az Emberi Erőforrások Minisztériuma 150 millió forintos támogatással járul hozzá.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a világkongresszus szekcióinak témái az etnopolitika és jog, a nyelv és oktatás, a kultúra, a tömegtájékoztatás, az egészség, a demográfia és ökológia, valamint az ifjúság köré szerveződnek. Idén először gazdasági fórumot is tartanak a kongresszuson, amelyen magas rangú kormányzati tisztségviselők és a finnugor területekről érkező gazdasági szakemberek tesznek kísérletet arra, hogy a nyelvrokonságon alapuló bizalom az üzleti életben is kifejthesse hatását, a meglévő kapcsolatrendszerre építve gazdasági kapcsolatok is létrejöhessenek.
Hammerstein Judit felhívta a figyelmet, hogy a világkongresszushoz kulturális programok is kapcsolódnak. Ilyen például a Néprajzi Múzeum kiállítása a Siófoki Művelődési Központban Lennart Meri anyagából, a Tabulatura zenekar magyar zenetörténeti előadása, Szemadám György festőművész kiállítása vagy a Gombold újra! című divatbemutató.
A kongresszus záró plenáris ülésén, szeptember 7-én Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is részt vesz, illetve fel is szólal.
(Kultúráért Felelős Államtitkárság)