Hammerstein Judit, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára Közép-Európa egyik legjelentősebb zenei fesztiváljának nevezte a Miskolci Bartók Plusz Operafesztivált, melynek részleteiről sajtótájékoztatón adtak tájékoztatást, 2013. április 12-én.

Három magyar zeneszerző, Orbán György, Vajda János és Iván Sára új, illetve első művének ősbemutatójával várja a nézőket június 14. és 23. között a Miskolci Bartók Plusz Operafesztivál, amelyen idén is eljátsszák Bartók Béla három színpadi alkotását. Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős helyettes államtitkára Közép-Európa egyik legjelentősebb zenei fesztiváljának nevezte a miskolci eseménysort, amelyet 2013. június 14. és 23. között rendeznek meg.

Fotó: Juhász Ákos

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 20 millió forinttal támogatja a miniszteri keretből a fesztivált, ezen kívül várhatóan a Nemzeti Kulturális Alap is hasonló nagyságrendű támogatást fog nyújtani a rendezvénysorozathoz.

A fesztiválon bemutatják többek között a Kolozsvári Magyar Opera jóvoltából Orbán György Bűvölet című operáját, valamint Vajda János két egyfelvonásos darabját, a Federico García Lorca műveinek ihletésére készült Don Perlimplin-t és a Don Cristobal-t. Az ikerdarab egy történet két olvasata: az öregedő férfi és a fiatal lány szerelmét meséli el szomorú és vidám játékként a debreceni Csokonai Színházzal koprodukcióban - hangzott el a fesztiválszervezők április 12-i budapesti sajtótájékoztatóján.

A „legkortársabb kortárs”, a Bartók Plusz 2013 legfiatalabb szerzője a tizenhét éves Iván Sára. A diáklány a monarchia hangulatát idézi meg operettjében Ez történt Bécsben címmel, az előadásban a Szegedi Egyetem Zeneművészeti karának hallgatói működnek közre. Új szerzők, friss és népszerű operai szemlélet megtalálására tesz kísérletet A jövő kulcsa címmel meghirdetett operaíró verseny, amelyre első alkalommal kilenc alkotás érkezett be. A Bartók Plusz zenei felfedezéseit először 2013-ban teszik közkinccsé. A nemzetközi zsűri által kiválasztott darabok közül hármat „felolvasó” operaelőadásként is megismerhet a közönség. A legszebb részletek gálahangversenyen csendülnek fel. A szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján kiválasztott győztes darabot operaelőadásként mutatja be jövőre a Bartók Plusz 2014.

(MTI/EMMI)