A kormány 476 ezer euróval támogatja a kulturális rendezvény megrendezését – mondta el Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján, amelyen bejelentették, hogy Pécsett rendezik meg 2015 nyarán a XIX. Europa Cantat-ot, Európa legjelentősebb kórusfesztiválját.
Hammerstein Judit hangsúlyozta, a kormány és a Kulturáért Felelős Államtitkárság a magas fokú kulturális tartalom mellett a fenntartható kulturális finanszírozás, a turisztikai vonzerő szempontjait is szem előtt tartva döntött úgy, hogy támogatja a kórusfesztivál magyarországi megrendezését. Mint elmondta, a pályázat elnyeréséhez kormányzati garanciavállalásra volt szükség, amely biztosította a rendezvény állami támogatását.
A helyettes államtitkár kifejtette, a rendezvény összköltségvetése mintegy 2,4 millió euró, amelyből 952 ezer euró az állami és önkormányzati hozzájárulás. Ezt a figyelemre méltó összeget a kórusfesztivál nemzetközi elismertsége, turisztikai vonzereje és kiemelkedő kulturális tartalma indokolja. A rendezvény várhatóan több ezer énekest és látogatót vonz majd a világ minden tájáról. Meggyőződésünk, hogy Kodály és a Kodály módszer hazája kiváló házigazdája lesz a rendezvénynek – tette hozzá.
Páva Zsolt, Pécs polgármestere a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az Európa Kulturális Fővárosa cím kapcsán a város jelentős fejlődésen ment keresztül, melynek köszönhetően rendelkezik a megfelelő infrastruktúrával és tapasztalattal egy ilyen nagy szabású kulturális rendezvény megrendezéséhez.
Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, Pécs Önkormányzata Kulturális Bizottságának elnöke kulturális diplomáciánk sikerének nevezte a rendezés lehetőségének elnyerését. A képviselő köszönetet mondott az ehhez elengedhetetlen kormányzati támogatásért, és reményének adott hangot, hogy minél többen ellátogatnak majd Pécsre.
Móczár Gábor, az Európai Kórusszövetség alelnöke beszédében kiemelte, a közpénzekből származó támogatást a rendezvény megtöbbszörözve juttatja vissza a városnak és a régiónak turisztikai vonzerejének segítségével. Mint hangsúlyozta, Pécsnek és Magyarországnak már az idei torinói kórusfesztiválon komoly bemutatkozási lehetőségei lesznek, és több más felvezető program is kapcsolódik a 2015-ös eseményhez.
Háttér:
A Magyar Kormány támogatásával Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a XIX. Europa Cantat nemzetközi kórusfesztivál 2015-ös pécsi megrendezésére az Európai Kórusszövetséghez.
2012. március 9-i bonni ülésén a Szövetség 13 európai országból delegált elnöksége egyhangú döntéssel, tartózkodás nélkül támogatta Pécs városának pályázatát. A döntés értelmében 2015. július 24. és augusztus 2. között Pécs rendezheti meg napjaink egyik legismertebb nemzetközi kórusrendezvényét. A kormány a központi költségvetésből 476.000 eurónak megfelelő forinttal támogatja a fesztivál megrendezését.
A 2015-ös pécsi fesztivál hivatalos nemzetközi bejelentésére a 2012-es torinói Europa Cantat-on kerül sor, amelynek záró rendezvényén várhatóan Páva Zsolt polgármester veheti át Torinó polgármesterétől a rendező település házigazdájának stafétáját. A torinói fesztivál nemcsak a 2015-ös fesztivál, hanem Pécs és Magyarország népszerűsítésére is kiváló alkalmat kínál majd.
(kormany.hu)