Nyelvpolitika, nyelvi jogok, nyelvhasználat a Kárpát-medencében címmel a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szimpóziumot szervezett 2012. június 8-án a Magyarság Házában. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával létrejött rendezvényen köszöntő beszédet mondott Répás Zsuzsa, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára és Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára.
„Magyarország új Alaptörvényében nemcsak a magyarországi nemzetiségek nyelvhasználata, hanem a magyar nyelv védelme is helyet kapott, hiszen a nyelv nemzeti kultúránk összetartó szövete, közös hagyományunk kincsestára, a magyar kulturális nemzet egységének, fennmaradásának záloga. Közös felelősségünk tehát, hogy értékeit megvédjük, gyarapítsuk, terjesszük” – emelte ki köszöntő beszédében Hammerstein Judit.
A nyelvünk értékeinek védelme, továbbfejlesztése és népszerűsítése céljából szervezett konferencia, amelyen neves hazai és határon túli szakemberek – többek között Péntek János, a kolozsvári Babes-Bolyai egyetem nyelvészprofesszora, Göncz László költő, történész, szlovéniai magyar politikus, Kiss Jenő akadémikus és dr. Kardos Gábor nemzetközi jogász, az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája Szakértői Bizottságának tagja – vesznek részt, a nyelvi jogok kiterjesztésének lehetőségeiről szóló kerekasztal-beszélgetéssel zárul.
(Kultúráért Felelős Államtitkárság)