Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdet 2012-re előadó-művészeti szervezetek számára.
Zenekarok és énekkarok részére két pályázatot hirdetett a tárca: a kiemelt művészeti célokat támogató, valamint az Előadó-művészeti Iroda által a II. kategóriába sorolt szervezetek támogatására szóló pályázatot. Mindkét esetben 30 nap áll a rendelkezésére a pályázatok benyújtására.
Az Előadó-művészeti Iroda által a VI. kategóriába sorolt független előadó-művészeti szervezetek támogatására meghirdetett pályázat benyújtására szintén 30 nap, míg a színházak részére hirdetett, kiemelt művészeti célokat támogató pályázat benyújtására 45 nap áll rendelkezésre.
Ez utóbbi újdonsága az új altémaként megjelenő színházi mobilitás támogatása. Ebben az altémában kizárólag a VI. kategóriában nyilvántartott szervezetek produkciónak játszására, meghívására lehet támogatást kérni. Az új altéma meghirdetésének célja, hogy elősegítse a független társulatok kiemelkedő produkcióinak országos forgalmazását, a különböző szervezeti formában és struktúrában alkotó szervezetek, illetve művészek szakmai kapcsolathálózatának és közönségkörének bővítését.
A benyújtott pályázatok elbírálását – mind a négy esetben – a miniszter által felkért szakértői testületek végzik, amelyek döntési előterjesztést fogalmaznak meg. A támogatásokról szóló döntést az emberi erőforrások minisztere hozza meg.
A pályázati felhívások és kapcsolódó dokumentumaik az NKA honlapján, vagy az alábbi linken érhetők el: hu/dok?source=8&type=206#!DocumentBrowse
(Kultúráért Felelős Államtitkárság)