Együttműködési megállapodást írt alá a Kúria elnöke és a Magyar Országos Levéltár főigazgatója csütörtökön, Budapesten. A két fél kölcsönösségen alapuló együttműködése a jogtörténet kutatására, valamint a magyarországi felsőbíróságok történetének kutatására is kiterjed. Az eseményen részt vett L. Simon László kultúráért felelős államtitkár.
Dr. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Országos Levéltár (MOL) főigazgatója kiemelte: a megállapodás lényegi eleme, hogy a levéltárban lévő, jelentős mennyiségű főbírósági iratanyag társadalmi hasznosítását minél jobban elősegítsék. A nemzet múltjára vonatkozó tartalmak a jövőben eligazodási pontot jelentenek majd - húzta alá.
A Kúria arculati elemeiben megjelenő levéltári tevékenység a levéltárak társadalomban betöltött szerepének erősítéséhez járul hozzá - hangsúlyozta a főigazgató.
Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke úgy fogalmazott: a MOL a múlt értékeit őrzi a jelen és a jövő számára, a Kúria pedig múltbéli eseményeket ítél meg, és alkot belőlük precedenst, melyek a jövőt irányítják. Ebben az értelemben a két több évszázados intézmény igen hasonlatos egymáshoz.
Az Emmi kultúráért felelős államtitkára elmondta: a két intézmény partnersége kiemelt jelentőséggel bír majd az elkövetkező években, a kormány üdvözli az együttműködést.
L. Simon László emlékeztetett: a nemrég elfogadott törvénymódosítás alapján a megyei levéltárak a MOL részeivé válnak, ezáltal egy stabil, szakmailag biztos alapokon nyugvó, anyagilag is megfelelően támogatott új intézményrendszer jön létre. A Kúria vonatkozásában az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy az nemsokára ismét méltó helyén székelhet majd.
Háttér
A felek a megállapodásban vállalják, hogy:
1. A Levéltár vállalja, hogy a Kúria és jogelődjeire vonatkozóan feltárja az őrizetében lévő dokumentumokat, azokat tudományos célból a Kúria rendelkezésére bocsátja.
2. Jogtörténeti kutatás tárgyában közösen pályázatot hirdetnek. A Levéltár vállalja, hogy a nyertes pályázót pályázati célja megvalósításában szaktanáccsal és reprográfiai szolgáltatások (fotójegy, másolatkészítés díja) díjának elengedésével támogatja.
3. A Levéltár és a Kúria vállalja egy közös (közelebbi témamegjelölés nélküli) jogtörténeti kiállítás megvalósítását.
4. A Levéltár a Kúria rendelkezésére bocsátja reprezentációs célból facsimile kiadásra egyes jeles jogtörténeti események dokumentumait, pecsétgyűjteménye darabjait. A rendelkezésre bocsátás feltételei nem ütközhetnek az állományvédelem mindenkor elfogadott szabályaival. Állományvédelmi szakembert a Levéltár biztosít.
5. A Levéltár és a Kúria vállalja egy a felsőbíráskodás határköveit érintő illusztrált történeti kiadvány megjelentetését.
6. A Levéltár vállalja a Kúria és jogelődei archontológiájának elkészítését.
(kormany.hu)