Meg kellene és meg is lehet egyezni a kultúra területén egy nemzeti minimumban - hangoztatta L. Simon László kultúráért felelős államtitkár szombaton a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvény előadójaként Kőszegen, ahol Hiller István (MSZP) országgyűlési képviselővel, valamint Lánczi András történésszel egyetemisták előtt a kultúráról beszélgetett.
Elérhető cél, hogy legyenek olyan dolgok, amelyeknek a használata nem kötődik a politikai identitáshoz - mondta. Meg kell egyeznünk abban is, hogy Magyarországon két kultúra létezik, "de csak egy kulturális elit, amelynek egyaránt részesei vagyunk" - fűzte hozzá az államtitkár, aki szerint "méltányosságot gyakorolva el kell tudni fogadni, hogy a tőlünk eltérően gondolkodó, teljesen más típusú művészetet létrehozó egyénnek, művésznek is helye van a nap alatt".
Úgy folytatta: jelenleg a jobboldalon és a baloldalon is vannak olyanok, akik számára ez nem evidencia. Ez abból ered, hogy Magyarországon "hitviták zajlanak", és abból, hogy nem érdemi párbeszéd folyik egy-egy politikai közösségen, vagy szellemi közösségen belül, hanem kinyilatkoztatások történnek - jegyezte meg.
Hiller István egyetértett azzal, hogy el lehet érni egy nemzeti minimumot, de szavai szerint az "nem fog magától lepottyanni".
Úgy fogalmazott: "az a kérdés, hogy hagyjuk-e, hogy bármely zsaroló politikai kisebbség elérje, hogy viták helyett veszekedések legyenek." Ilyen zsaroló politikai erők parlamenten belül és parlamenten kívül is léteznek - értékelte.
Lánczi András, a Corvinus Egyetem Politikatudományok Intézetének igazgatója szerint nehéz valójában megfogalmazni, hogy mi is az a nemzeti minimum; ha sikerül is jó meghatározást alkotni, a körülmények nem nagyon kedveznek a kialakításának.
Egyrészt saját belső világunk sem jutott el még arra szintre, amelyre szükség lenne egy ilyen lépéshez, másrészt Európában is egyre több az olyan megnyilvánulás, amely a növekvő gyűlöletről és a haragról szól, ez pedig időnként tettekben is megnyilvánul - fejtette ki.
L. Simon László egy kérdéssel kapcsolatban reagált azokra a sajtóban napvilágot látott bírálatokra, amelyek szerint "a jelenlegi fővárosi nagykiállításokból kirajzolódik a jelenlegi kormányzat zavaros és agresszív kultúrpolitikája". "Valóban attól zavaros a kultúrpolitikánk, hogy el tudjuk fogadni, egymást látszólag kioltó kulturális értékek képesek egymás mellett létezni egy olyan szellemi központban, mint Budapest? Mitől agresszív az a kultúrpolitika, amely senkinek nem adott és nem is ad utasítást arra, hogy milyen kiállításokat rendezzen és milyeneket ne?" - kérdezett vissza az államtitkár.
(MTI)