Június hetedikén kezdődik 12. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT), amely több mint harminc helyszínen, versenyprogrammal és azon kívüli előadásokkal és eseményekkel várja az érdeklődőket – jelentette be Márta István, a POSzT művészeti vezetője, a pécsi szervezők és az Emberi Erőforrás Minisztériuma képviselője 2012. május 24-én tartott, budapesti sajtótájékoztatójukon.
„Az előző évek finanszírozási bizonytalanságához képest rendkívül örvendetes, hogy mind a város, mind a kormányzat részéről biztosított támogatási összeg nagysága ismert és a szervezők rendelkezésére áll, ami végre biztos alapokra helyezi a fesztivál működését. Idén újra mindkét fél, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a kormányzat azonos nagyságrendben, 75-75 millió forinttal járul hozzá az országos jelentőségű rendezvény költségvetéséhez” – mondta Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Márta István, a fesztivál művészeti vezetője kiemelte: hálás és büszke arra, hogy a színházi szervezetek, a Magyar Színházi Szövetség és a Magyar Teátrumi Társaság összefogásának köszönhetően tíz napra a szakmaiság költözik Pécsre.
A június 7–16. között zajló találkozón összesen 13 társulat lép fel 27 előadással, a versenyprogramba pedig 14 produkció került a 2011. március 1.–2012. február 29. között bemutatott, hazai és határon túli magyar színházak előadásai közül. Számos program a Zsolnay Kulturális Negyedbe költözött, a belváros és a kultúrközpont között pedig kisvonat szállítja majd a fesztiválozókat.
A versenyen kívüli programban megemlékeznek majd a tavaly elhunyt Kemény Henrik bábművészről, a száz éve született Várkonyi Zoltán színművészről és rendezőről. A fesztivál díszvendége Cserhalmi György lesz.
(Emberi Erőforrások Minisztériuma - Kultúráért Felelős Államtitkárság)