Révkomáromban elkezdődött a Magyar Nemzeti Digitális Archívum Jászai-On című, határon túli és inneni digitális kulturális rendezvénysorozata.
A projekt célja, hogy az eseménysorozat kiállításai, filmművészeti értékei, színházművészeti előadásai digitális úton, számítógépeken és okostelefonokon keresztül is eljuthassanak az érdeklődőkhöz.
A megnyitón Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára kiemelte: „Fontos alkalom egy nemzet életében, amikor a digitális technológia találkozik a művészettel, a művészekkel.”
A városháza dísztermében megjelent Novák Tamás révkomáromi alpolgármester, valamint a program főszervezője, Lovas Lajos, a MaNDA főigazgatója is.
A megnyitóünnepségen Tóth Tibor színházigazgató, Keserü Katalin művészettörténész, továbbá Jászai-díjas színművészek beszéltek Jászai életművéről, és A tolonc című film forgatásáról. Ez az egyetlen mozgókép, mely megörökítette a színésznőt.
A MaNDA három digitális kiállítást hozott létre, amelyek a honlap mellett a rendezvény helyszínein– Révkomárom mellett Tatabányán és Ászáron, Jászai Mari szülőhelyén– tekinthetők meg. Az első digitális tárlat Jászai Mari életét és legkiemelkedőbb színházi és filmművészeti szerepeit mutatja be, a második kiállításon Izsák Máriának, a MaNDA fotóművészének Bubik István Jászai-díjas művészről készült képeit tekinthetik meg az érdeklődők, míg a harmadik tárlaton A tolonc című filmhez és a korabeli filmtörténethez kapcsolódó fotók láthatók.
A szervezők célja, hogy a Jászai-On az új nemzeti kultúra, ezen belül az online digitális kultúra egyik szimbólumává váljon. Remélik, hogy az elkövetkezendő években a Kárpát-medence valamennyi magyar településéhez kötődő tehetségek megjelenhetnek a Magyar Nemzeti Digitális Archívum kulturális honlapján.
A rendezvénysorozat eseményei, a tárlatok valamint A tolonc című film megtekinthetők a http://www.jaszaimari.hu/ oldalon.
(Kultúráért Felelős Államtitkárság)