Két egymást követő hétvégén rendezik meg a magyar nyár legnépszerűbb kulturális rendezvényét Budapesten, így azok a látogatók, akik a korábbi években választásra kényszerültek, most egyaránt bejárhatnak több budapesti, illetve vidéki helyszínt is - jelentette be Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár gödöllői sajtótájékoztatóján június 14-én, kedden.
„Kilenc év alatt ez a rendezvény a magyar nyár legnépszerűbb kulturális rendezvényévé nőtte ki magát” – mondta Szőcs Géza.
Az európai nagyvárosok hagyományait követve 2003 óta Magyarországon is az év leghosszabb napjához, Szent Iván napjához legközelebb eső szombat éjszakán rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját. Késő éjszakáig lehet ilyenkor megtekinteni az aktuális nagy kiállításokat, de a tárlatlátogatásokon kívül számos interaktív program is várja az érdeklődőket késő délutántól akár hajnalig.
A szerény kezdetek után minden évben rekordot döntött a kulturális tárca legnagyobb rendezvénye, a Múzeumok Éjszakája. 2003-ban még csak néhány ezer látogatója volt, tavaly viszont már meghaladta a 450 ezret. Idén 92 budapesti és 185 vidéki intézmény vesz részt, a programok száma pedig hozzávetőleg 2000.
Idén a Múzeumok Éjszakája főtámogatója a Vodafone Magyarország.
„A Vodafone a magyar kultúra elkötelezett támogatójaként örömmel állt a Múzeumok Éjszakája mellé. Az országos kulturális program idejére ingyenes Infópontokat helyezünk el Budapest négy helyszíne mellett Győrbe, Pécsre, Kecskemétre és Miskolcra, amelyek segítségével a járókelők könnyedén tájékozódhatnak a Múzeumok Éjszakája keretén belül rájuk váró jobbnál jobb programokról. A cégünk életében kiemelkedő szerepet játszó kultúratámogatás ékes példája a még tavaly útjára indított, és más egyéb kulturális programot is felölelő Vodafone Kedd nevű programunk, amelynek keretében ügyfeleink keddenként ketten látogathatnak meg többek között számos népszerű múzeumot egy belépőjegy áráért– mondta el dr. Beck György, a Vodafone Magyarország elnök-vezérigazgatója.
Budapesten a karszalag 2011. június 24-én a rendezvények ideje alatt a látogatók igénybe vehetik az öt különböző útvonalon, 18:00-02:30 óra között közlekedő Múzeumbuszokat, valamint 16 óra és hajnali 5 óra között a BKV bármely menetrend szerinti járatát. A karszalagok megvásárolhatóak a programban résztvevő budapesti múzeumokban és helyszíneken, illetve együttműködő partnerünk, a BKV jegypénztáraiban. Vidéken belépőjegyek az adott múzeumban vásárolhatóak.
A részletes vidéki és budapesti programok a Múzeumok Éjszakája honlapján találhatóak.
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár beszédét mellékelten csatoltuk.
(Kultúráért Felelős Államtitkárság, kormany.hu)