Bécsben ma aláírták a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és az osztrák társtárca közötti három évre, 2014-ig szóló együttműködési megállapodást, amely a tudománypolitika, az oktatás, a kultúra, az ifjúságpolitika és a sport területét öleli át.
A felsőoktatást és a kutatási tevékenységet illetően újdonság, hogy a jövőben lehetőség lesz az EU 2014-től induló kutatás-fejlesztési keretprogramjában közös pályázatok benyújtására. A földtudományi együttműködést érintően új elem a geotermikus energia kutatásával kapcsolatos TRANSENERGY projekt, amelynek vezető partnere a Magyar Állami Földtani Intézet. Az osztrák fél felajánlotta a Magyar Tudományos Akadémia számára az Alkalmazott Rendszerelemzési Nemzetközi Intézethez való újbóli csatlakozás lehetőségét.
A felsőoktatási együttműködés alapkövei továbbra is az „Egész életen át tartó tanulás, valamint az ERASMUS, MUNDUS és TEMPUS uniós programok. A felek közös finanszírozása alapján továbbra is működik az Osztrák-Magyar Tudományos és Kooperációs Akció Alapítvány, amely közös kutatási és oktatási csereprogramokat tesz lehetővé, támogatja a közös osztrák-magyar disszertációs témában dolgozó kutatókat, valamint a tudományos publikációs tevékenységet, továbbá nyári nyelvtanfolyamokat biztosít. A felek megerősítették, hogy továbbra is támogatják a Budapesti Osztrák Iskola fenntartását.
A színház és táncművészeti együttműködés új eleme workshopok, továbbképzési szakmai projektek és konferenciák szervezése, közös produkciók létrehozása és az alkotók előadásainak kölcsönös forgalmazása. A film és audiovizuális partnerséggel a felek ösztönzik a magyar és osztrák filmes alapok együttműködését a mozgóképes oktatás, koprodukciós filmek gyártása, szakmai napok, szakembercsere területén.
A cél a két ország eddig is jónak mondható kapcsolatainak elmélyítése, az érintett területek intézményeinek, szakembereinek együttműködése a közös európai kultúra továbbfejlesztése érdekében.
A megállapodásról szóló jegyzőkönyvet magyar részről Szalay-Bobrovniczky Vince Bécsbe akkreditált nagykövet, osztrák részről pedig dr. Hans-Martin Windisch-Grätz, az Európai és Nemzetközi Ügyekért Felelős Szövetségi Minisztérium főosztályvezetője írta alá.
(Kultúráért Felelős Államtitkárság)