December 13-én, szerdán a Bajor Gizi Színészmúzeumban Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár átadta az idei Aase-díjakat. Az epizodisták számára alapított díjat idén 22. alkalommal kapja négy színész: egy-egy vidéki, illetve budapesti nő és férfi.
A díj elnevezése Henrik Ibsen: Peer Gynt című drámai költeményéből született, amelyben az alapító színésznő Gobbi Hilda által számos kiváló alakítása közül az egyik éppen Aase anyó – Peer Gynt édesanyja – felejthetetlen megformálása volt. A kiemelkedő életmű és életpálya elismerésére, a színház és a közönség szolgálatában eltöltött évek, évtizedek elismerésére létrehozott szakmai díj idei díjazottai: Bősze György (Miskolci Nemzeti Színház), Máhr Ági (Miskolci Nemzeti Színház), Ujréti László (József Attila Színház) és Torday Teri (Új Színház).
Hammerstein Judit a díj átadásakor Gobbi Hildát idézte: „Sajátossága a színészi munkának, hogy a főszereplő több felvonáson keresztül vonja magára a figyelmet. Az epizodistának csak néhány perce, pillanata van: tömörít, mint az író, amikor epigrammát alkot” – majd kiemelte: „Csakúgy, mint a korábbi években, rangos, Déry-, Jászai-díjas négy színművészünket köszönhetjük, akiknek több évtizedes pályáját abszolút főszerepek is kísérik, tehát nem a színpadon elmondott szövegek hosszúsága méri ki számukra most ezt a díjat, hanem jelenlétük minősége és ereje”.
(Kultúráért Felelős Államtitkárság)