Halász János kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg azt a kiállítást április 9-én a MOM Kulturális Központban, mely fotókkal és írásos visszaemlékezésekkel mutatja be Kaszás Attila életét. A tárlat megnyitóját megelőzően sajtótájékoztatón nevezték meg azt a három színészt, akik közül idén a Kaszás Attila-díj győztese kikerül.

Immár hatodik alkalommal adják át a Kaszás Attila-díjat, amelyet 2008-ban alapított Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere és a MOZAIK Művészegyesület. A díj magyar nyelven játszó színészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja. Ez egy olyan díj, amelyet nem egy kuratórium, nem a politika vagy a hatalom oszt ki, hanem a szakma maga dönt róla mondta el Pokorni Zoltán az elismerés odaítéléséről tartott sajtótájékoztatón.

(A videó nagy felbontásban letölthető a sajtószobából.)

A három jelölt: Borovics Tamás (Szegedi Nemzeti Színház), Nyári Oszkár (Csiky Gergely Színház, Kaposvár), valamint Vass György (Újszínház). Közülük kerül ki a győztes, a díjat júniusban a Pécsi Országos Színházi találkozón adják át. Szűcs Gábor, a MOZAIK Művészegyesület elnöke felidézte, hogy az első két fordulóban a hazai és határon túli színházak művészei maguk közül választották ki a díjazottról döntő közönségszavazás három jelöltjét. Az érdeklődők mostantól a www.kaszasattiladij.hu honlapon, majd májustól sms-ben és telefonon is voksolhatnak.

A jelöltek bemutatása után a MOM Kulturális Központban kiállítás is nyílt a 2007-ben elhunyt művészről. A tárlatot megnyitó Halász János kultúráért felelős államtitkár emlékeztetett: a kiállítás címe  Embernek lenni nem szerep  egyben a díj jelmondata is. Bár Kaszás Attila szakmájából és tehetségéből adódóan szinte mindig szerepet játszott (...), jósága a természetéből következett hangsúlyozta, hozzátéve: ezt igazolják a színművész életét felidéző képek és tárgyak is. Kaszás Attila személye sajnálatos halála óta kovászként hat, megmutatja, hogy milyen összetartó ereje van a művészetnek, hogy a tehetség ereje milyen messzire ható dolgokra képes. Kaszás Attila emlékének olyan ereje van, hogy a színésztársadalmat összefogásra, egyetértésre ösztönzi méltatta a színművészt Halász János.

A Nemzeti Színház, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Vígszínház, valamint a színésztársak, barátok fényképeiből, írásos visszaemlékezéseiből és tárgyi emlékekből összeállított kiállításnak április 30-ig a MOM Kulturális Központ, majd a XII. kerületi polgármesteri hivatal Folyosógalériája ad otthont.

(MTI/EMMI)